A Ferrarinak hízelgő, hogy Hamilton csatlakozna hozzájuk, de...

Az olasz csapat elnöke idén kétszer is találkozott Lewis Hamiltonnal, ám a vezérigazgató szerint csak társadalmi eseményeken, ahol nem került szóba a "szakma".

Press Conference: Max Verstappen, Red Bull Racing, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Erik Junius

A forma-1-es szezonzáró hétvégéjén derült ki, hogy Lewis Hamilton idén többször is beszélt a Ferrari elnökével, John Elkann-nal, és ez a tény már épp elég volt, hogy spekulációk lássanak napvilágot.

Pedig Hamilton és a Mercedes is kevés esélyt látott rá, hogy a jövőre lejáró szerződésű brit el is hagyja a németeket, de Hamilton maga azt sem tagadta, hogy egyszer örömmel versenyezne a legendás istállóban, míg Toto Wolff szerint a világbajnok távozásának esélye maximum 25 százalék.

A héten újságírók egty szerencsés csoportja Maranellóban kérdezhette a Ferrari vezérigazgatóját, Louis Camilleri pedig részleteket is elárult a Motorsport.com-nak az elnök és Hamilton találkozójáról. "Ez egy társadalmi esemény volt, amelyet túlértékeltek. Van néhány közös barátjuk" - jelentette ki Camilleri, aki szerint nincs terítéken a brit szerződtetése.

Még több F1 hír:

"A tény az, hogy az egyik versenyzővel hosszútávú megállapodásunk van, míg a másikkal is 2020 végéig tart a szerződés. Nagyon hízelgő, hogy Lewis, és más versenyzők, szeretnének csatlakozni hozzánk, de nagyon éretlen döntés lenne bármiről döntetni most a jövő kapcsán" - jelentette ki Camilleri.

A Ferrarinak Leclerc-rel van hosszú távú megállapodása, míg a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelnek a szerződése jövőre lejár. A pilótapáros kapcsán Mattia Binotto és Camilleri szava lesz a döntő, a vezérigazgató azonban még nem is tárgyalt a brittel.

Ennek megfelelően nem is kívánt belemenni találgatásokba. "Nem mennék el idáig, ez nagyon korai lenne" - mondta Camilleri. Ugyanakkor a csapatfőnök szerint, ha Vettel szeretné, szinte biztosan folytathatja a pályafutását 2020 után is a Ferrarival.

"Sebbel le kell ülni beszélgetni, hogy megértsük a jövővel kapcsolatos terveit. És megnézni, hogy hogyan tudunk fejlődni. Látnunk kell a teljesítményt is, és megnézni, hogy ez milyen motivációt jelent a jövőre" - mondta Binotto.


Hollandiában nagy erőkkel zajlanak a munkálatok, hogy 2020-ra minden a helyére kerüljön. A pálya jelen állapotában használhatatlan, de ha az elkészül, az egyik legélvezetesebb kanyart tartalmazhatja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris szerint nem túl korán érkezett meg a Forma-1-be
Következő cikk Hamiltont zavarja, hogy az embereknek csak az tűnik fel, hogy mindent ő nyer

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország