A Ferrarinak „20 lóerő hiányzott a McLarenhez képest” Monzában

A Ferrari csapatvezetője, Mattia Binotto kijelentette, amit valószínűleg mindenki tudott: Monzában a Scuderia kevesebb lóerővel rendelkezett a Mercedes-motoros autókhoz viszonyítva, és ezért nem tudtak velük érdemben harcolni.

A Ferrarinak „20 lóerő hiányzott a McLarenhez képest” Monzában

Ennek ellenére az olasz szerint nincs értelme nagyon csüggedniük, mivel már dolgoznak a megoldáson. Charles Leclerc egy rövid ideig még talán azt hihette, hogy lehet esélye a pódiumra, miután a második helyen haladt a biztonsági autós fázis után.

Az újraindításnál viszont nem sokáig tudta tartani magát, hiszen Lando Norris már a 2-es kanyar után elment mellette. Néhány körrel később pedig már Sergio Perez és Valtteri Bottas is letudta az előzést, így a monacói az ötödik helyen találta magát.

A futamot aztán negyedikként zárta, miután Perezt megbüntették az ellene bemutatott szabálytalan előzése miatt, Carlos Sainz pedig hatodik lett, így mindkét vörös autó sok pontot szerzett hazai közönség előtt.

Még több F1 hír:

Az olasz Sky szerint a Ferrarinak 20 lóerő hiányzott a McLarenhez viszonyítva, és ezt Binotto is megerősítette: „Ez ma egyértelműen látszott. Tudjuk, hogy ez a helyzet, ezért nem is kell csüggednünk, mert keményen dolgozunk rajta, már a következő szezon fényében is. A fejlesztések már régóta zajlanak.”

„Nyilván nem jó pontokat bukni, de egy ilyen futamnak örömmel kéne eltöltenie minket. Jó futam volt általánosságban, a versenyzőink jól mentek, a stratégia és a kerékcserék is rendben voltak, szóval nem lehet nagyon panaszkodni.”

„A tempó is erős volt, főleg az első szektorban. A második sikán, a Roggia és az 1-es Lesmo jó volt. Az Ascari kijáratánál kicsikét küszködtünk, utána meg egészen az 1-es kanyarig veszítettünk a többiekhez képest.”

„Szóval mondjuk úgy, hogy az utolsó és az első egyenesben buktuk a legtöbbet ezen a hétvégén. Ezért meg is fizettünk az újraindításnál és az előzéseknél” – magyarázta az olaszok csapatfőnöke.

 

Mivel Daniel Ricciardo és Lando Norris kettős McLaren-sikert aratott, a wokingiak ismét átvették a harmadik helyet a konstruktőriben; 13,5 ponttal állnak a Ferrari előtt. Binotto azonban nem lát okot rá, hogy miért ne tudnák ezt visszahozni a szezon hátralévő részében.

„Nehéz hétvégére számítottunk, a negyedik és hatodik hely ennek fényében vállalható. Gratulálok a McLarennek, mert maximális pontszámot szereztek. Mi azonban magunkra figyelünk, és tudjuk, hogy a motorerő, valamint a csúcssebesség még mindig hátrányt jelent számunkra.”

„A McLarennek kedvez ez a helyszín, már tavaly is jók voltak. Ennek ellenére meg tudjuk még fordítani a hátrányt, hiszen lesznek olyan pályák, amelyek talán nekünk jobban kedveznek majd, mint nekik.”

Ricciardo már a futam felénél tudta, meglehet neki a siker

megosztás
hozzászólás
Brawn: „Két dudás próbál megférni egy csárdában, és most ennek a következményeit látjuk”

Előző cikk

Brawn: „Két dudás próbál megférni egy csárdában, és most ennek a következményeit látjuk”

Következő cikk

Marko: ez nem olyan volt, mint Senna és Prost esetében, nem volt szándékos

Marko: ez nem olyan volt, mint Senna és Prost esetében, nem volt szándékos
Hozzászólások betöltése