A Ferrari volt elnöke szerint Leclerc és Vettel is hajlamos csak saját magáért versenyezni

Luca di Montezemolo jobb szezont várt a Ferraritól 2019-ben, de az olasz szerint a csapatnak minden eszköze megvan ahhoz, hogy a címért harcoljon, egészen az utolsó futamig, mint tette azt korábban is.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, leads Alexander Albon, Red Bull RB15, and Charles Leclerc, Ferrari SF90, at the end of the first Safety Car period

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari idén egy újabb olyan idényt zárt, amikor nem nyerte meg a bajnokságot. Az egyéni címet legutóbb 2007-ben húzták be, igen furcsa körülmények között az utolsó futamon Kimi Räikkönen vezetésével.

Még több F1 hír:

2008-ban, 2010-ben és 2012-ben pedig az utolsó pillanatokban bukták el a trófeát, de sokak szerint az autó 2017-ben és 2018-ban is kellően erős volt a címhez Sebastian Vettel alatt, aki sok kritikát kap a hibái és a rosszabb formája miatt.

Mattia Binotto nemrég megvédte Vettelt, és azt mondta, helyes döntést hoztak akkor, amikor hagyták nyerni Szingapúrban. Ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy legyőzze az új csapattársát. Charles Leclerc közben 2024-ig hosszabbított.

„Reméltem, hogy a legutóbbi világbajnoki szezon jobban alakul, tekintettel a kezdeti nehézségekre és a téli tesztekre.” - kezdte a Ferrari korábbi elnöke a Sky Sports-nak adott interjújában az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően.

„A Ferrari néhány éve nem nyert bajnokságot, és ez amiatt van, mert sok a változó komponens, de szezonokon keresztül nem voltak abban a helyzetben, hogy mindezt végig is játsszák. Rossz emlékeim vannak arról, hogy számos bajnokságot veszítettek el a szezon utolsó versenyén, de legalább végig volt esélyük a győzelemre.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 leads Charles Leclerc, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 leads Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Ez ehelyett ebben az évben és korábban nem történt meg, amit sajnáltam is. Elnökként akkoriban összeállítottam egy csapatot, amit Todt, Brawn, Domenicali és Byrne alkottak. Binotto szintén egy okos ember, de jövőre azt várom, hogy a Red Bull és a Honda is javulni fog. A Ferrarinak az összes eleme megvan ahhoz, hogy megpróbáljon nyerni és az utolsó versenyig harcoljon.”

Montezemolo a párosról is mondott néhány szót, amit a legerősebbnek tartanak, független attól, hogy Vettel azonnal kikapott Charles Leclerc csapattársaként. Ez olyasvalami, amivel a monacói még inkább felhívta magára a figyelmet.

„Leclerc egy olyan versenyző, aki képes nyerni. Keményen versenyez és intelligens, aki ugyan vétett hibákat, bajnok lehet. Természetesen voltak olyan pillanatok, amik negatív hatással voltak a csapatra, a versenyzőkre, mert tisztában kell lenniük azzal, hogy nem saját maguknak versenyeznek, amit egyszer Barrichellónak is elmondtam.”

„Mindkét versenyző nagy hajlandóságot mutat erre. Ez Binotto és a csapat felelőssége. Kemény kérdés. Vettelnek pedig nyugodtnak kell lennie, bíznia az erősségeiben. Nagyon nyílt párbeszédet kell folytatnia a csapattal, miközben a szerződése hamarosan lejár.”

 

Immár onboard felvételen is szemügyre vehető, hogyan is terelgette Lewis Hamilton barátja, Valentino Rossi MotoGP-s versenygépét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell csak egy területen maradt el Kubicától, viszont az a legfontosabb terület…
Következő cikk Verstappen szerint az F1-es stewardok olyanok, mint a focibírók

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország