A Ferrari versenyzői 300 körön át tesztelhették a jövő évi gumikat

Véget ért a Pirelli idei első, három napos tesztsorozata. Az olaszok 2022-ben debütáló 18 colos kerekeit először a Ferrari vihette pályára. A tesztre a spanyolországi Jerezben került sor.

A Ferrari versenyzői 300 körön át tesztelhették a jövő évi gumikat

Szerdán lezárult a Pirelli és a Ferrari három napos gumitesztje. Az olaszok a jerezi aszfaltcsíkon tesztelték a 2022-es gumikat, melyek 18 colos méretükkel jelentős változást hoznak majd a sportba.

Charles Leclerc és Carlos Sainz a 2019-es Ferrarit vezette a hétfőn induló tesztsorozat alatt. A monacói hétfőn 110 kört tett meg a mesterségesen eláztatott pályán. A második napon a két versenyző megosztotta a munkát. 

Még több F1 hír:

Kedden már előkerültek a slickek is, melyeken összesen 85 kört teljesítettek. A harmadik nap főszereplője Carlos Sainz volt, aki korábban a Scuderia 2018-as autóját vezette egy januári teszten. A spanyol 125 kört tett meg a délelőtt még száraz, később azonban vizes pályán – számol be a motorsport-total.com.

A három napos teszttel a Pirelli megkezdte idei tesztsorozatát, melynek célja az egyelőre csak kezdeti stádiumban lévő új gumik tökéletesítése. Az F1 kizárólagos gumiszállítójának összesen 30 nap áll majd rendelkezésére, így minden csapat három napon át segíti majd munkájukat.

A gumik hamarosan a 2021-es autókra is felkerülnek, máskülönben a Mercedes motorjaira váltó McLaren nem tudná tesztelni azokat.

Az F1-nek nagyobb szüksége van a Formula-E-re, mint fordítva?

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Levegőben az AlphaTauri Imolában (videó)
Előző cikk

Levegőben az AlphaTauri Imolában (videó)

Következő cikk

Édesapja szponzora az F1-be is kíséri Mick Schumachert

Édesapja szponzora az F1-be is kíséri Mick Schumachert
Hozzászólások betöltése