BRÉKING

A Ferrari technikai főnöke sem tudja, be lehet-e érni a Mercedest 2015-re

James Allison nem akarja elbízni magát és kijelenteni, jövőre a Mercedes előtt lehetnek. A Ferrari technikai igazgatója elmondta, nemcsak a jelenre koncentrálnak, hanem arra is, hogy a csapat ismét mérföldkő legyen a sportban.

Allison a Ferrari oldalán megjelent interjúban elmondta, nem lehet egyértelműen a motorteljesítmény vagy az aerodinamika között felosztani a felelősséget arra vonatkozóan, miért nem elég versenyképes az F14T. Szerinte az egész autót kell szem előtt tartani, és az olyan területeken is fejlődni kell, mint a felfüggesztés vagy az egyes rendszerek.

Szóba kerültek a versenyzők is, elsősorban Alonso, akinek jövőjét sokat firtatták mostanában. Biztos megnyugtató, hogy a kétszeres bajnok marad a keretben.

"Egy olyan csapatnak, mint a Ferrari, mindig szüksége lesz első osztályú versenyzőkre, és mindig is ez volt a helyzet"- mondta a technikai vezető. "Mindig is rendelkeztünk Fernando kaliberű bajnokokkal, és mindig is ez lesz a csapat célja. Nagy előny egy olyan versenyzővel rendelkezni, mint ő, mert megkérdőjelezhetetlenek a képességei. Ehhez jön még a tény, hogy alaposan ismeri a céget, ami mindenki munkáját megkönnyíti."

Idén nem marad más, mint a kárenyhítés és a védekezés a Williamsszel szemben. A cél a harmadik hely lehet a konstruktőrök között, de nem lesz könnyű feladat. Jövőre viszont az élen kellene lenni, legalábbis beérni a Mercedest. Mennyiben jelent hátrányt, hogy "csak" a motor 48 százalékát lehet megváltoztatni.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Igaz, hogy nem tudod kicserélni a motor minden egyes alkatrészét, de a szabály értelmében továbbra is szabadon variálhatóak a motor azon komponensei, melyek különbséget jelenthetnek a teljesítményben"- reagált Allison. "A 48% nem kötelező és félrevezető lehet ahhoz képest, hogy milyen igazi lehetőségek léteznek annak érdekében, hogy javítsd az erőforrás erőkifejtését. Ha a szabályokról van szó, akkor teljesen nyitott a dolog."

"Igazából nem a szabályok jelentik a problémát, hanem az idő, amire szükség van ekkora hátrány lecsökkentéséhez"- árulta el. "Ennélfogva mostantól a legtöbbet kell kihozni minden egyes percből, egészen a legvégéig, tehát a homologizációs dátumig, ami 2015. február 28. Ahogy az elején is mondtam, nemcsak a motoron kell fejleszteni, hanem a karosszérián is, a felfüggesztésen, és az autó minden egyes részén."

"Nem tudom, hogy egy év alatt le lehet-e csökkenteni ekkora hátrányt"- ismerte el kétkedését. "Próbálkozunk, de ahogy Mattiacci is mondta, párhuzamosan szem előtt tartjuk a közép- és hosszú távú jövőt is, nem csak rövid távon gondolkodunk. Azt akarja, hogy ez a csapat ismét mindenki más előtt legyen, és sok évig ott is maradjon. Olyan keményen dolgozunk jövőre, amennyire csak lehet, hogy sokkal versenyképesebb autónk legyen. Ezzel egy időben lefektetjük az alapokat ahhoz, hogy a Ferrari legyen a mérföldkő a Forma-1-ben."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso frusztrált és nem igazán hisz abban, hogy a Ferrari jövőre az élen versenyezhet
Következő cikk F1 2014: 601 előzést láthattunk 12 versenyen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország