BRÉKING

A Ferrari talált valamit Bahreinre, ami bő 4 tizedet hozott, de csak egy körig bírják vele

A Ferrari végre fel tudta tekerni az erőt a V6-os hibridben, de csak egy kör erejéig, és az a helyzet, hogy macska-egér játékot űz velük a Mercedes, erről árulkodnak az időkülönbségek. A Mercedesnél érezték, hogy a Ferrari közelebb került a második hétvégén, de tudnak reagálni, ők is feljebb kapcsoltak.

Nem a harmadik edzés adta az okot a fejtörésre a Mercedesnél, mivel sem Hamilton, sem Rosberg nem lépett oda az Ezüstnyilaknak, és az autók eleve a hűvösebb körülményekhez voltak beállítva, ezt Paddy Lowe is megerősítette a Skynak. Az auto motor und sport pontosít, úgy tudják, 25 Celsius levegő-, 38 Celsius pályahőmérséklet volt az ideális nekik.

A Mercedesnél azért tanácskoztak, mert a Ferrari „talált” egy olyan motorprogramot, amivel teljes körön le tudják hívni az erőt, és ez igaz az elektromos berendezésekre is. Mindez 0.45 másodpercet hozott az eddigi beállításokhoz képest. Melbourne-ben és az első bahreini napon a kör felénél elfogyott az erő a Ferrarikból, erre állítólag a turbó a magyarázat, amit alaposan kivesézett a sajtó. Most az a kérdés, a Ferrari mennyi ideig tudja alkalmazni az új programot, és jelenleg úgy áll a helyzet, hogy mindössze egy körön át.

Ezzel nem sikerült kiküszöbölni a turbónál tapasztalt gondokat, és közben azt hallani a paddockban, hogy csak a hetedik vagy nyolcadik futamon érkezhet meg az új turbina. Az új szoftver és elektronika mégis megmutatta kedvező hatását a teljesítményre, tehát van előrelépés.

A Ferrari részéről az az elkeserítő, hogy a Mercedes reagálni tudott, ma 5 tized volt a különbség, míg két hete hat tized. Wolff maga sem érti, a versenyzői hogyan voltak ennyire gyorsak Bahreinben – állítólag. „Nem tudom, miként tett szert Lewis és Nico ennyi időre. Már a Q2-ben teljes teljesítménnyel mentünk.”

&feature=youtu.be&t=35m33s

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel nem tudja, bajnok lehet-e 2020-ig a Ferrarival, de először szerződése legyen…
Következő cikk Ha Hamilton kifizeti a jogdíjakat, szabadon videózhat a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország