A Ferrari „szisztematikusan” állt hozzá új motorjának megalkotásához

A Ferrari elmondása alapján a csapat „szisztematikusan” közelítette meg új Forma–1-es motorjának megalkotását, miután a tavalyi szezon során végig küszködtek a teljesítménnyel.

A Ferrari „szisztematikusan” állt hozzá új motorjának megalkotásához

A vörösök 40 év óta a legrosszabb formájukat hozták 2020-ban, mivel a nagy légellenállást generáló SF1000-es nem tudta felvenni a harcot a legjobbakkal, ehhez pedig nagyban hozzájárult az is, hogy az FIA-val különmegállapodást kötöttek a 2019-es erőforrásuk vélt szabálytalansága miatt.

Ennek következtében a Ferrari csak hatodik lett a konstruktőri pontversenyben, és mindössze három dobogós helyezést sikerült szerezniük, közben pedig az ügyfélcsapataik, az Alfa Romeo és a Haas is a mezőny végére estek vissza.

Most azonban egy megújult erőforrással álltak elő 2021-re, mivel tavaly év közben nem lehetett fejleszteni a motorokon, így pedig lehetőségük volt arra, hogy minden területen előrelépést tudjanak elérni.

„Szisztematikusan álltunk hozzá a dolgokhoz, és minden részleg segítségét igénybe vettük: a tervezéstől és a szimulációtól kezdve, a fejlesztésen keresztül egészen a pályán dolgozó csapatig. Minden lehetőséget megvizsgáltunk, ahol esetleg javulhatnánk” – mondta a Ferrari erőforrásrészlegének vezetője, Enrico Gualtieri.

Még több F1 hír:

„Felismertük azokat a dolgokat, amelyeken dolgozhatunk később, miután a főbb gondokra fordítottuk a figyelmet, és közben nem felejtettük el azt sem, hogy minden döntésnek hatása van a megbízhatóságra is.”

„Ennek következményeként, együtt a karosszériáért felelős mérnökökkel, sokat dolgoztunk az erőforrás kialakításán, és igyekeztünk a lehető leghatékonyabbá tenni azt az autó szempontjából.” Gualtieri azt is elmagyarázta, hogy miként sikerült nekik körönként egy tizednél is nagyobb nyereséget kicsikarniuk csak a belső égésű motorból.

„Folyamatosan dolgoztunk a motoron, igyekeztünk javítani a hőhatékonyságán, miközben a Shell is besegített nekünk, így pedig sikerült jelentősebb fejlődést elérnünk. Körönként egy tizednél is többet. A turbó kompresszorát is átterveztük, hogy alkalmazkodjon a motor igényeihez, emellett pedig a kipufogógázok visszanyeréséből is többet akartunk kihozni.”

„A hibrid rendszert sem hagytuk figyelmen kívül, igyekeztünk minden egyes elemét átnézni és optimalizálni. Ebben a szezonban viszont az új szabályok miatt még kevesebbet lehetett dolgozni az hajtóegységen. Ez arra ösztönzött minket, hogy már idő előtt készen legyünk, és a legtöbb fejlesztést már az első futamtól kezdve használni tudjuk” – magyarázta Gualtieri.

 

„Elképesztő energiákat öltünk ebbe a projektbe, de közben a 2022-es motoron is keményen folyik a munka. Ez jövőre fog debütálni, és még fontosabb szerepet kap, hiszen utána legalább még három évig azzal kell majd menjünk” – utalt ezzel a szakember a jövőre életbe lépő motorfejlesztési stopra.

Mattia Binotto csapatfőnök még a február végi csapatbemutató alkalmával jegyezte meg, hogy idén már nem ők lesznek a leglassabbak az egyenesekben. „A mostani szimulációink, valamint a próbapadon futó motor ereje, illetve a szélcsatornában fejlesztett autó kisebb légellenállása alapján elmondható, hogy sokat hoztunk vissza az egyenesbeli tempóból.”

„Szóval azt várom, hogy a sebesség nem lesz akkora gond, mint korábban. Reméljük, hogy versenyképesek lehetünk, de csak Bahreinben derül majd ki igazán, mivel azt is nézni kell, hogy a többi csapat mivel áll elő.”

„Úgy hisszük azonban, hogy az autónk mindenképpen hatékonyabb a tavalyinál, és amikor azt mondom, hogy hatékony, akkor úgy értem, hogy aerodinamikai szempontból és az erőforrás terén is” – zárta mondandóját Binotto.

Vettel szerint nem gyári csapat is lehet sikeres a modern F1-ben

megosztás
hozzászólás
Ricciardo tapasztalata nem lehet majd kifogás Norrisnak, ha legyőzik

Előző cikk

Ricciardo tapasztalata nem lehet majd kifogás Norrisnak, ha legyőzik

Következő cikk

A Ferrari elmondta, mire használta fel a két fejlesztési zsetonját

A Ferrari elmondta, mire használta fel a két fejlesztési zsetonját
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Ferrari
Szerző Egri Dávid