A Ferrari szerint Spában és Monzában más lesz a helyzet

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke nem esik pánikba az újabb vereség miatt, és azt gondolja, hogy a következő két futam sokkal ideálisabb lehet számukra, amit akár meg is nyerhetnek.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Magyar Nagydíj nem sikerült túl jól a csapatnak, hiszen Sebastian Vettel a 3,. Charles Leclerc pedig a 4. helyen ért célba. Lewis Hamilton és Max Verstappen más dimenzióban autózott, és esélyt sem adtak az ellenfeleiknek. Sőt, ha Valtteri Bottas a futam elején nem kerül bajba, lehetséges, hogy idén a Hungaroringen nem állt volna Ferrari a dobogón.

Még több F1 hír:

„A mi gyengeségünk a leszorítóerő. Ez pedig egy olyan pálya, ahol ebből igen sokra van szükséged, és a versenyen még többre, mint magán az időmérő edzésen. Egy körön még tudsz találni tapadást a gumikkal, de amikor egy ilyen hosszú etapról van szó, akkor küszködni kezdesz, és a távolság csak nő. Nem hiszem, hogy a meleg segített volna, inkább az ellenkezője. A hő növekedésével még inkább szenvedtünk volna a tapadás hiányától.” - mondta Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke, aki a Sky kérdésére sem volt túlzottan csalódott, mivel lát előrelépéseket.

„A csapat nagyon keményen dolgozott. A következő héten pedig össze fogunk ülni, hogy közelebbről is megvizsgáljuk az adatokat, kielemezzük azokat, valamint felkészülünk a következő két versenyre, ahol hosszabb egyenesek várnak ránk, és maga a teljesítmény fontosabb lesz a motor szempontjából. Ezek olyan pályák, amik papíron segíthetnek nekünk Magyarországhoz képest. Ne felejtsük el, egy héttel ezelőtt ugyanazzal az autóval - csak egy kis csomagot hoztunk ide - mi voltunk a leggyorsabbak! A pályák változnak, így az értékek is.”

„Spa és Monza egy olyan helyszín, ahol általában jó eredményeket érünk el, de a többiek is erősek, és nem szabad alábecsülnünk őket. Ez a pálya pedig egyszerűen nem feküdt az autónknak, és mint mondtam, pályáról pályára változnak az értékek. Ha pedig Toto (Wolff) a motor teljesítményére gondol, akkor mindannyian az autóra gondolunk. Nagyon sok időt töltöttünk el együtt a szezon kezdete és a tél tesztek óta, így remélem, hogy egy motivált csapat tér vissza.”

„Most azonban még a legutóbbi verseny elemzésével fogunk foglalkozni, hogy lássuk, miért volt ilyen a tempónk.” - folytatta Binotto, aki arra a kérdésre is választ adott, hogy miért kérték meg Leclerc-t arra, hogy gyorsabb tempót menjen: „Potenciálisan lassította volna Sebet, és szóltunk neki egyszer, majd amikor láttad az időket, mindezt megértette, és menedzselte a helyeztet.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz nem adott esélyt Gaslynak, Spában már az 5. hely a cél
Következő cikk Vettel szerint nem pihenhet sokat a Ferrari a nyári szünetben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország