BRÉKING

A Ferrari szerint Raikkönen és Alonso is remek munkát végzett a brazil versenyen

Kimi Räikkönen és Fernando Alonso is dicséretet kapott Interlagosban, miután a körülményekhez képest nagyszerű munkát végeztek.

Miután nem szakadt le az ég a brazil futamon, tudni lehetett, hogy normál körülmények között nincs sok esély arra, hogy a Ferrari kiugró eredményt érjen el vasárnap.

Räikkönen és Alonso azonban nem adta fel és összességében egy szép versenyt futottak, aminek a végén a spanyol végzett előrébb. 2005 és 2006 bajnoka boldog volt amiatt, hogy ismét legyőzte a „Jégembert”, akit a frissebb gumikon könnyedén meg tudott előzni az utolsó etapban.

Marco Mattiacci csapatfőnök örült annak az erőfeszítésnek, amit a két pilótája mutatott.

„Ennek a hétvégének ezúttal pozitív végeredménye volt a csapat szempontjából, miután a versenyzőink előrébb fejezték be a futamot, mint ahonnan rajtoltak, miközben fontos pontokat szereztek. Kimivel úgy döntöttünk, hogy kockáztatunk és két kiállással próbáljuk meg teljesíteni a versenyt. Végül a legtöbbet hozta ki ebből a stratégiából, és jól bánt a gumikkal.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Amiatt azonban csalódottak vagyunk, hogy vesztett néhány másodpercet a bokszban. Megtanultuk a leckét, és tudjuk, hogy minden területen javítanunk kell, ami hatással van a teljesítményre.”

„Fernando egy hasonlóan tökéletes versenyt futott, és a végén a csapattársával is párbajozott egyet. Nyilvánvaló, hogy ezek a helyezések nem azok, amik a céljainkat képezik, de a csapat napról napra javul, és folytatjuk a munkát, hogy visszakerüljünk a rajtrács elejére.”

Pat Fry szintén meglepetten nyilatkozott Räikkönen versenyéről, hiszen még ő sem gondolta volna, hogy a finn nem kevesebb, mint 36 kört képes lesz a gyorsabban kopó abroncsokon vezetni.

„Összességében ez egy pozitív hétvége volt, és a jövőben biztosítanunk kell azt, hogy az autóink megbízhatóak maradnak, elkerülvén azokat a problémákat, amikkel szembe találtuk magunkat az elmúlt napokban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lotus: Alonso egy csodálatos pilóta, aki bárhová is megy, sikeres lesz! MInden kétséget kizáróan ő a legjobb
Következő cikk Alonso nem feltétlen akar három autót istállóként, szerinte fontosak a kis csapatok: Minardi?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország