A Ferrari szerint nem olyan nagy szám a McLaren fejlődése
A Ferrari csapatfőnökét, Frederic Vasseurt nem nyűgözte le a McLaren fejlődése a 2023-as Forma-1-es szezonban, mivel szerinte a wokingiaknak sosem volt akkora problémáik, mint ahogyan beállították, és még mindig messze vannak a Red Bulltól.
Miközben a Ferrari és a Mercedes a 2022-es koncepcióik alapján épített 2023-as F1-es autóikkal idén sem tudták felvenni a harcot a szezont domináló Red Bull-lal, az idei évet két középcsapat óriási fejlődése jellemezte.
Az év elején Fernando Alonso és az Aston Martin sorra gyűjtötte a dobogós helyezéseket, és továbbra is simán a konstruktőri bajnokság második helyén lehetnének, ha Alonso mellett olyan pilóta lenne, aki nem a spanyol pontjainak alig több mint negyedét szerzi 16 futam után.
A szezon közepétől kezdve a McLaren is óriásit lépett az erősorrendben, és egyre többször harcolnak a dobogós helyezésekért a Ferrarival és a Mercedesszel: Lando Norris már négy második helyet szerzett, és Oscar Piastri is begyűjtötte az első dobogós helyezését.
Miközben Lewis Hamilton rendszeresen az Aston Martin és a McLaren példáját hozza fel a nyilatkozataiban a Mercedesnek, mondván a Red Bull koncepciójának követésével ők is hasonlóan nagy előrelépést érhetnek el, a Ferrarit és Frederic Vasseur csapatfőnököt ennyire nem nyűgözte le a brit csapat.
A Motorsport.com kérdésére, miszerint a McLarennek Ferrarinak is olyan drasztikusan át kell-e majd alakítania az autóját, hogy ledolgozzák a Red Bull-lal szembeni hátrányukat, Vasseur elismerte, hogy ők máshogyan látják a McLaren szezonját.
„Azt hiszem eléggé eltér a szezon olvasata a Ferrarinál és nálatok” – nyilatkozta Vasseur. „A szezon elején valóban voltak problémáik, de azokat nagyon gyorsan megoldották, mert már Barcelonában is a második sorba kvalifikálták magukat és igen erősek voltak.”
„Szerintem a Barcelonához hasonló pályák, mint amilyen Suzuka is, mindig is jobban kedvezett a McLaren autójának, mint a miénknek.”
„Egyértelmű, hogy az autók eredményessége azonban nem csak a potenciális teljesítményen múlik, hanem azok vezethetőségén is, ahogyan az autó fejlődik, úgy nő a pilóta önbizalma is. Ebből létrejöhet a hólabda-effektus, de ezek még mindig apró lépések voltak a Red Bull előnyéhez képest.”
A McLarennél ezzel ellentétben úgy vélik, hogy a szingapúri és japán dobogóik után a szezon maradék futamait a 2.-3. helyekért harcolva fejezhetik be.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.