A Ferrari szerint korábban a Mercedesnek jóval nagyobb motorelőnye volt

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke tisztázta a kérdést a motorjuk kapcsán, amiről ugyan elismerte, hogy jelenleg valóban a legerősebb, közel sem akkora az előnyük, mint azt írják vagy mondják.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Zak Mauger / Motorsport Images

A Ferrari hatalmas lépéseket tett meg előre az idei szezonra a motor területén. A gyártó 2017 óta fokozatos fejlődést mutat az erőforrásaival, aminek köszönhetően a Mercedes korábban látott motordominanciája eltűnt. Ez az ugrás azonban igen nagy volt, és a németeknél már meg is kongatták a vészharangokat, mondván, hogy valamit tenniük kell, mert a rivális átlépte őket.

Még több F1 hír:

A Mercedes a világbajnoki címei ellenére sem nyugodhat meg, mert a motorszabályok még 2020 után is stabilak maradnak, nem lesz generációváltás, ami pedig előnyhöz juttathatja Ferrarit, mely 2007 óta nem ünnepelhetett egyéni címet a Forma-1-ben. A Ferrari csapatfőnöke nem ért egyet azokkal a véleményekkel, miszerint a gyártók lassan ugyanazon a szinten teljesítenek.

„Nem teljesen értek egyet azokkal a szavakkal, amiket a motorokról mondanak. Először is, nem hiszem, hogy a motorok egymáshoz közelítenének, mert továbbra is vannak különbségek, mind a négy gyártó között, és jelenleg valószínűleg nekünk egy erősebb egységünk van. Szóval nem hiszem, hogy a többiek ugyanazon a szinten lennének. Egyáltalán nincs így.”

A pletykák szerint a Ferrari motorja 55 lóerővel képes többet leadni, ami nagyon nagy különbséget eredményez, különösen egy körön, de az egyenesekben jól látható, hogy mekkora az előny. Szocsiban például Lewis Hamilton 0.8 másodperces hátrányról számolt be a gyors részeken, és úgy tűnik, egy igen nehéz hétvége vár rájuk.

„Ugyanakkor az előnyeink nem olyan nagyok, mint azt gondolják. Ha részletes elemezéseket végzünk, akkor az előnyünk ott van, ez igaz, de az nem olyan hatalmas, mint például a múltban a Mercedesnél volt, amikor egész egyszerűen a legjobb motorral rendelkeztek. A sebességben nemcsak a motorerő játszik szerepet, hanem minden más is. Csak azt tudom mondani, hogy van előnyünk, de az nem hatalmas, és a többiek szerintem nincsenek mind azonos szinten.”


Makaó híresen az egyik legveszélyesebb pálya, és ezt 2010-ben is bizonyította a helyszín a BMW Pacific series eseményén, ahol óriási erővel csapódtak neki a falnak a pilóták. A belsőkamerás nézetből különösen durva az eset.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy kissé ritka beszámoló a Ferraritól: Vettel napja Maranellóban
Következő cikk Sainz arra kéri a McLarent, hogy kockáztassanak az új autó megépítésével

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország