A Ferrari szerint képtelenség a 2014-es F1-es versenynaptár

A legendás csapat nem tartja reálisnak a 2014-es naptár tervezetét, mely összesen 22 versenyhétvégét tartalmaz.

A Forma-1 mezőnyének nagy része már korábban leszögezte, hogy a naptár maximum 20 versenyt tartalmazhat. Ennek főként anyagi, logisztikai és emberi okai vannak, miután már így is rendkívül megerőltető egy szezon a csapattagok számára.

Ennek ellenére a hivatalos 2014-es naptártervezet összesen 22 versenyt tartalmaz, miközben Monaco, New Jersey és Kanada dátumai miatt egy logisztikai rémálom alakulhat ki, amit nem sokan tudnának megvalósítani.

„Hogy őszinte legyek, még mindig abban a reményben élek, hogy visszatérünk a 20 futamos naptárhoz.” – mondta a pénteki hivatalos tájékoztatón Koreában a Ferrari sportigazgatója, Massimo Rivola.

„Majd meglátjuk. Egy biztos, ebben a pillanatban a naptár ebben a formájában nem a legjobb logisztikailag. Még az első verseny, Ausztrália sem ideális. Logisztikailag egyáltalán nem ideális. Biztosan van némi üzleti oka ennek, amivel nem vagyok tisztában, de majd meglátjuk. Ha majd a naptár 100%-ig biztos lesz, akkor értékelni fogjuk a helyzetet.”

A Monaco-New Jersey út egyenesen rémálom.

„Erre csak azt tudom mondani, hogy még egy top-csapat számára is szinte lehetetlen lenne. De mint mondtam, várjuk ki a végét, amikor végleges lesz a naptár.”

A Sauber csapatmenedzsere, Beat Zehnder egyetért ezzel.

„Technikailag nagyon lesz rögtön Monacóból New Jersey-be utaznunk, mert normál esetben akkor indul el a teherforgalmunk Kanadába szombaton, közvetlen a verseny előtt. És ezért, ha csak hétfőn, vagy kedden tudjuk elküldeni az egységeinket, az veszélyeztetné a hétvégénket.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING