A Ferrari szerint ez volt a kulcsa a sprinthétvégés jó szerepléseiknek
A maranellói alakulat karosszériáért felelős technikai igazgatója, Enrico Cardile szerint a számítógépes modellezési szoftvereik révén tudnak erősebb eredményeket elérni a sprinthétvégéken.
A sprintek a mai napig fejtörést tudnak okozni az F1-es csapatoknak, hiszen mindenkinek csupán 60 perce van arra, hogy a lehető legjobban felkészítse és beállítsa az autóját a hétvége hátralévő részére. Ez pedig még a legnagyobb gárdákat is félre tudja vezetni, és olykor még ők is rosszul döntenek egy-egy szituációban.
A sprintformátum nehézségei és sajátosságai miatt az előzetes felkészülés pedig rendkívül fontos, így az istállók is sokkal többet hagyatkoznak a különböző szimulációkra és a szimulátorban gyűjtött adatokra. Cardile szerint pedig ezek a virtuális fejlesztési eszközök segítenek nekik erős eredményeket elérni a sprinthétvégéken.
„Elégedett vagyok a korreláció szintjével, melyet sikerült elérnünk, legyen szó a CFD-ről, a szélcsatornáról vagy a szimulátor vezetéséről. Ezek a megértést is nagyban segítik. A nehezebb része mindig az, hogy megoldást találj a felmerülő problémákra” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak Cardile.
„Ha viszont az eszközeidnek a helyes kérdéseket teszed fel, akkor helyes válaszokat is fogsz kapni tőlük. Mivel lényegében egy laborkísérletről van szó, így a megfelelő dolgokat kell tesztelned. És pontosan úgy, ahogyan azok a valóságban is megjelennek.”
„Egy sprinthétvégén csak egyetlen órád van beállítani az autót. Sokkal jobban kell támaszkodnod a felkészülésre, és ezt a szimulációk eredménye határozza meg. Azt tapasztaltuk, hogy átlagban jobban teljesítünk a sprinthétvégéken a többi csapathoz viszonyítva. Ez az egyik erősségünk” – magyarázta a szakember.
2024-ben ismételten hat ilyen futamra kerül majd sor, de a formátum minden bizonnyal változni fog, és lehet, hogy a csapatoknak összességében több idejük lesz majd a helyes beállítások megtalálására, mivel vélhetően később fog életbe lépni a parc fermé-szabály.
A Ferrarinak mindezektől függetlenül persze még bőven javulnia kell, ha a Red Bull kihívóivá akarnak válni jövőre, de a bikásoknál is vannak még olyan területek, ahol gyorsulhatnak.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.