A Ferrari szerint egyre kevesebbet fognak hibázni a jövőben

Az olaszok elismerik, hogy vétettek pár hibát az idei szezonban, de hisznek abban, hogy hamarosan más szintre kerülnek. Mattia Binotto csapatfőnök szerint ez csak a tapasztalaton múlik.

A Ferrari szerint egyre kevesebbet fognak hibázni a jövőben

A Ferrari idén is csak a második helyet szerezhette meg. Az SF90 nem tudott felérni az előd szintjére, mellyel sokáig harcban lehettek a címért, de a hibák megbosszulták magukat. A szezon második felére az autó sokat fejlődött, és Charles Leclerc 7 rajtelsőséget is szerzett az első ferraris évében. Ez azonban még mindig kevésnek bizonyult.

Még több F1 hír:

A két versenyző mellett a csapat is hibázott, amit nem egyszer láthattunk a taktikáik kapcsán is. Mattia Binotto csapatőfőnök szerint egy meredek tanulási görbét írnak le, és még mindig egy fiatal csapat, így egyelőre nem tartanak ott, ahol lenni akarnak.

„Azt hiszem, minden egyes hibából tanulhat az ember. Mindezt úgy kezeljük, mint egy tanulságot. Nincs szükség nagy változtatásokra ebből a szempontból. Ez csak a tapasztalat kérdése. Mindig azt mondtuk, hogy ez egy fiatal csapat, főleg a szerepeket tekintve. Egy nagyon meredek tanulási görbét írunk le.”

„Tehát igazán érdemes megbizonyosodni arról, hogy bármi történt ebben a szezonban, az megoldásra fog kerülni. Nagyon biztos vagyok benne, hogy lesz egy olyan pont, ahol a hibáknak meg kell szűnnie.”

„Februárban mutatjuk be az új autót, így még elég korai szakaszban járunk ahhoz, hogy megvitassuk az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Tudjuk, hogy van legalább néhány terület, ahol gyengék vagyunk a Mercedesszel szemben, és mindent megteszünk ennek orvoslására. Nem tudom, hogy mi lesz a következő szezon elején.”

 

„Jelenleg senki sem tudhatja, hogy mi lesz. Ezzel csak később kell foglalkoznunk. Fontos, hogy a csapat egységes és koncentrált maradjon, valamint szorgalmasan dolgozzon és motivált legyen. Ez az, ami igazán fontos, és így fogunk cselekedni a következő hónapokban.”


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

megosztás
hozzászólás
A Mercedes nem fogja direkt a hetedik vb-címért tolni Hamiltont
Előző cikk

A Mercedes nem fogja direkt a hetedik vb-címért tolni Hamiltont

Következő cikk

Sajtó: Hamilton vezetési leckét adott a fiataloknak Abu Dhabiban

Sajtó: Hamilton vezetési leckét adott a fiataloknak Abu Dhabiban
Hozzászólások betöltése