BRÉKING

A Ferrari szerint az óvatosság a nyerő taktika: ugyanez igaz az Alonso-Raikkönen duóra?

Stefano Domenicali egyelőre nem kíván belemenni abba, mennyire jó versenygép az F14T, és vajon milyen esélyekkel vágnak neki a bajnokságnak. Az biztos, hogy Kimi Räikkönen elszántabb és szorgosabb, mint valaha, míg Fernando Alonso maga a megtestesült intelligencia.

Az első teszt csak rendszerellenőrzésről szólt a csapatok számára: a Ferrari mégis el tudott végezni pár aerodinamikai mérést, és többek között rajtgyakorlatokat is bemutattak a boxutca végén. Az erőforrás megbízható, egyedül a telemetria babrált ki velük párszor. Mindez pozitív kezdést eredményez, de Domenicali óvatos marad.

"Mindig óvatos vagyok: nem azért, mert félnék kimondani azt, amit gondolok, hanem azért, mert nagyon is tisztában vagyok azzal, mennyire gyorsan változnak a dolgok ebben a sportban"- mondta Domenicali a csapat hivatalos oldalán.

"Jerezben azt láthattuk, hogy az F14T jól rugaszkodott el, remekül reagált a változtatásokra, és nem voltak kellemetlen meglepetések a szélcsatornában nyert adatokhoz képest. Az is világos, hogy még nagyon sok munka áll előttünk, mivel lehetetlen tökéletes autóval kezdeni egy olyan szezonban, amikor ennyire sok változás történt. A szezon rajtja bővelkedni fog ismeretlen összetevőkben, és még mindig messze túl korai lenne előállni bármilyen jóslattal. Szerintem csak a bahreini teszten kezdjük el jobban érteni a dolgokat. Az optimizmusom azon a tényen alapszik, hogy tudjuk, mely területeken kell még dolgoznunk: az óvatosság mindig jó hozzáállás, de ez nem jelenti azt, a projekten dolgozó emberek hiányt szenvednének elkötelezettség terén, vagy nem akarnák megmutatni a riválisainknak azt, mennyire remekül tudjuk csinálni a dolgokat itt a Ferrarinál"- mondta az olasz szakember.

"Azt kell mondanom, hogy a csapat hozzáállása nyűgözött le a leginkább. Mindenki közös erővel próbálja meg legyűrni a problémákat, tudva azt, hogy az előttünk álló kihívás egyszerre követel sokat és izgalmas"- jegyezte meg Domenicali.

1953 után ismét két bajnok versenyez egymás mellett a Ferrarinál. Vajon Räikkönen hozzáállása is ennyire lenyűgözte?

"Racionális választás volt, és azon a szükségleten alapult, hogy tapasztalt párosra van szükségünk - azzal a céllal, hogy remekül végezzék a dolgukat a Ferrarinak"- kezdte az okfejtést. "Remélem, majd a pályán megmutatkozik, hogy ez volt a helyes választás. Hogyan fogjuk kezelni őket?"- tette fel a kérdést. "A döntések esetében mindig óvatosan járunk el, de mindig ugyanaz a céljuk: a sporttal kapcsolatos döntések azért születnek, hogy elérjük a csapat céljait, mivel a csapat érdeke mindig megelőzi az összes többit. A múltban hozott döntések is mindig ebben a szellemben születtek."

Majd áttért a finn bajnok részletesebb bemutatására. Räikkönen Jerezben tesztelte az F14T-t, és az első napot az élen zárta.

"Egy érettebb Kimire leltem, aki szorosabban kötődik a csapathoz. Szinte minden héten eljön Maranellóba, hogy együtt dolgozzon a mérnökökkel. Tisztában van vele, hogy mennyit ér, és tudja, melyik csapathoz  tért vissza - azt is tudja, milyen kihívásokkal áll szemben, mivel egy olyan bajnok van mellette, mint Alonso, akit tisztel, és alkalmazkodnia kell majd, hogy vele dolgozzon"- mondta Domenicali.

"Fernando rendkívül intelligens, és sikerült elöl maradnia, bármilyen autót is vezetett. Rendelkezik a képességgel, hogy interpretálja a versenyt, teszi mindezt lenyűgözően. Szerintem a legtöbbet fogja kihozni az új szabályokból, melyek megkívánják, hogy a verseny egy részét másként kezeld majd. Részben pedig azért állunk hozzá ilyen közel, mert már elég rég volt, hogy úgy döntöttünk, invesztálunk bele."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Domenicali: Raikkönen rendkívül motivált, és érettebb!
Következő cikk 1 km/órás gyorshajtás a boxban= 5 másodperces büntetés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország