BRÉKING

A Ferrari szerint az Alfa Romeo saját gyári csapatot indíthat a Forma-1-ben: saját motorral

A terv az, hogy az Alfa Romeo egy saját istállóval álljon rajthoz, saját kasztnival és gyári támogatással.

A háttérben egyre többet hallani arról, hogy az Alfa Romeo lehet a következő nagy gyártó, mely beszáll a Forma-1-be és saját csapatot indít a legnagyobb kategóriában.

A márka az 1950-es Brit Nagydíjon debütált az F1-ben, tehát a kezdetektől ott volt a sorozatban. A csapat rögtön két bajnoki címmel kezdett, hiszen 1950-ben és 1951-ben is megnyerték a bajnokságot. Az első szezont Giuseppe Farina, míg a másodikat Juan Manuel Fangio nyerte meg.

Az Alfa Romeo összesen 110 versenyen vett részt, és a két világbajnoki címe mellett 10 győzelem, 26 dobogós helyezés, 50 bajnoki pont, 12 rajtelsőség és 14 leggyorsabb kör szerepel a neve mellett.

Az 1985-ben kiszálló gyártó olyan versenyzőkkel dolgozott együtt, mint Farina, Fangio, Andretti, Cesaris, Cheever, vagy éppen Patrese.

A Fiat célja az, hogy felélessze az Alfa Romeo legendáját a Forma-1-ben, és erre jó esély is lehet, hiszen a motorszabályok egyre stabilabbak és ahogy a Mercedes is fogalmazott, az új V6-os aggregátok sokkal vonzóbbak lehetnek a gyártók számára, mint a V8, vagy a V10 volt.

Sergio Marchionne, a Fiat és a Ferrari első embere a Gazzetta dello Sport kérdésére elmondta, az Alfa Romeo rendelkezik azzal a tudással és erőforrással, hogy saját kasztnit építsen magának, és ugyanez igaz az erőforrásra is. Ez azt jelentené, hogy az Alfa Romeo egy teljesen gyári csapat lenne, mely a Ferrarihoz hasonlóan saját gyártású motorral versenyezne.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

BRÉKING! Állítólag ez a két kép már a hivatalos új ferraris festést tartalmazza! Nagyon mutatós! Szép munka, Ferrari!...

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. február 12.

Marchionne hangsúlyozta az új gyártók érkezésének fontosságát, és szerinte az Alfa Romeo számára valóban ideális lehet a visszatérés a Forma-1-ben. A WEC is a lehetőségek között szerepelhetne, de az elnök sokkal inkább az F1-ben akarja őket látni.

Az olasz szakember elmondása szerint az Audi nemrég közel állhatott egy F1-es bejelentéshez, vagy elkötelezéshez, de a Volkswagen körül kirobbant botrány miatt a tervek ideiglenesen a fiók mélyére kerültek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari egy több mint 100 millió eurós fejlesztéssel nyomná le a Mercedest
Következő cikk Ferrari: Tragédia lenne, ha 10 éven keresztül nem nyernénk bajnoki címet a Forma-1-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország