A Ferrari szerint Ausztráliában nem lesz első számú versenyző

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint nem kell sietnie a Ferrarinak Sebastian Vettel szerződésének meghosszabbítása kapcsán, és a csapat idén máshogy kezdi az idényt, mint tavaly.

Front row starters Charles Leclerc, Ferrari, and pole man Sebastian Vettel, Ferrari, after Qualifying

Front row starters Charles Leclerc, Ferrari, and pole man Sebastian Vettel, Ferrari, after Qualifying

Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari 2019-es idényét alapjaiban határozta meg a két versenyző viszonya, Sebastian Vettel ugyan egy kevésbé rutinos partnert kapott, aki viszont nem volt hajlandó bevállalni a második számú versenyző szerepét.

Charles Leclerc az elejétől határozottan szerepelt, és végül kettejük párharcából ő jött ki győztesen, legalábbis a szezon végén a monacói megelőzte német csapattársát. Azonban kettejük torzsalkodása nagyon sokba került a Ferrarinak, amely azonban így sem változtatott.

Sőt, Leclerc már meg is kapta új szerződését, karácsony előtt 2024 végéig szóló szerződést kötött a Ferrarival, ez is jelzésértékű. Az olaszok a jelek szerint inkább a fiatal monacóira építenék a jövőt, de Vettel is számíthat új szerződésre.

Még több F1 hír:

Legalábbis Mattia Binotto elmondása szerint, a csapatfőnök ugyanis már korábban jelezte, hogy hamarosan Vettellel is leülnek tárgyalni. Ugyanakkor legújabb nyilatkozatában azt sem tagadja, hogy Vettel új szerződésének aláírására van még idő.

"Nem látok semmiféle nyomást ezen a téren. Seb a Ferrari része, dolgozni fogunk vele, hogy kiderítsük, hogy mit szeretne ő a jövőben, mit tervezünk mi, mi az, amivel még nem végeztünk" - mondta Binotto.

"De mi hiszünk abban, hogy Vettellel és Leclerc-rel a mezőny legjobb párosa a miénk. Van időnk a tárgyalásokra Seb jövője kapcsán" - mondta a Ferrari első embere, akinek rengeteg fejfájást okozott tavaly a két versenyző rivalizálása.

Ráadásul a Ferrarinál letettek arról, hogy sorrendet alakítsanak ki a pilóták között, legalábbis egyelőre. "Ausztráliába úgy fogunk érkezni, hogy nem lesz első számú. Amikor a szezon kezdődött tavaly, a helyzet teljesen más volt, mert akkor még egy tapasztalatlan versenyzőnk volt" - emlékeztetett a tavalyi helyzetre Binotto.


Hollandiában nagy erőkkel zajlanak a munkálatok, hogy 2020-ra minden a helyére kerüljön. A pálya jelen állapotában használhatatlan, de ha az elkészül, az egyik legélvezetesebb kanyart tartalmazhatja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo a Mercedeshez, Hamilton a Ferrarihoz tarthat?
Következő cikk A sugárhajtás részleg oldotta meg a Honda gondjait

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország