BRÉKING

A Ferrari szerint Alonso nem akar távozni Maranellóból

A Scuderia Ferrari szóvivője elmondta, Fernando Alonso a folytatásban is elkötelezett lesz Maranellóban.

Egyre több olyan hír lát napvilágot a sajtóban, miszerint a kétszeres világbajnok spanyol versenyző elvágyódik a Ferraritól.

Ez akár még igaz is lehet, hiszen a Red Bull tavaly megerősítette, hogy Alonso valóban bejelentkezett Mark Webber felszabadult ülésére, de az osztrákok a spanyol stílusa miatt úgy döntöttek, hogy inkább Daniel Ricciardónak adnak lehetőséget, mely úgy tűnik, nagyon jó döntés volt a részükről.

A korábbi pletykák már a Mercedesről szóltak, de a németek tagadják, hogy le akarnák szerződtetni a Ferrari versenyzőjét. Sőt, nemrég kiderült, hogy Nico Rosberg legalább 2016-ig meghosszabbította a szerződését, addig Lewis Hamilton helye bombabiztos.

A McLaren azonban mindent megtenne azért, hogy visszacsábítsa a korábbi versenyzőjét. Ron Dennis egyértelművé tette, hogy visszavárják a bajnokot, aki 2007-ben versenyzett a McLarennek.

A Ferrari szóvivője a spanyol MARCA lap kérdésére azonban azt mondta, Alonso a folytatásban is elkötelezett a csapat iránt.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Elkötelezett, hogy részt vegyen a jövőbeni projektekben, a csapat újjáépítésében, hogy az újra győztes legyen. Alonso biztosan nem gondolkozik azon, hogy elhagyja a Ferrarit.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Habozás nélkül leszerződtetnénk Alonsót!
Következő cikk Hamilton: Én nem gazdagságban nőttem fel, mint Rosberg... Emiatt éhesebb is vagyok a sikerre!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország