BRÉKING

A Ferrari szerint Alonso idei teljesítménye közelről sem volt tökéletes

A Scuderia Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo magas értéket adott Fernando Alonso idei teljesítményére, de az messze nem tökéletes.

A spanyol világbajnok a korábbi évekhez hasonlóan a második helyen fejezi be a 2013-as szezont. Akárcsak az elmúlt három évben, idén is Sebastian Vettel és a Red Bull lett a bajnok, ami miatt természetesen a Ferrari is csalódott.

Alonso minden tőle telhetőt megtett a volán mögött, ám időközben megromlott a kapcsolata a Ferrarival, mely ebben a szezonban először a nyilvánosság előtt is kritizálta a világbajnokot, valamint az a hír járja, hogy a csapat nem elégedett a versenyző időmérős teljesítményével. 2005 és 2006 világbajnoka megvédte magát és rendre Felipe Massa eredményeit hozta fel példának.

„Fernando idén is jó teljesítményt nyújtott. 10-ből 8-ra értékelném az idei teljesítményét.” – mondta Montezemolo a CNN-nek adott nyilatkozatában.

„Dolgoztam már olyan versenyzőkkel, mint Niki Lauda, Alain Prost és Michael Schumacher, akik fantasztikusak voltak. Alonso azonban a versenyeken egyszerűen fantasztikus. Nagyon átlátja az ott történteket, és ha kell, tovább nyomja, valamint megóvja a gumikat az autóján. Ő egy nagyon, nagyon jó versenyző.”

Montezemolo egyetért Alonsóval, miszerint az új gumikeverékek nyírták ki a szezonjukat.

„A szezon első felében két versenyt is nyertünk, és sokkal versenyképesebbek voltunk. Tény, hogy hatalmas árat fizettünk a gumik miatt. De nem akarok kifogásokat, vagy mentséget találni, mert nem vagyok elégedett az idei évvel, mert noha az autónk eleinte nagyon jó volt, nem tudtuk azt a megfelelő módon továbbfejleszteni. Ez volt a probléma”

Az olasz szakember még mindig nem elégedett a Forma-1-ben látottakkal.

„Boldog vagyok azzal, hogy a szabályok meg fognak változni, mert nem szeretem azt, amikor 90%-ban az aerodinamikáról szól a sport. Mi nem légi járműveket, vagy műholdakat építünk. Mi autókat építünk. Motorokkal és sebességváltókkal foglalkozunk, és ezek az elemek különösen fontosak számunkra, mert mindezt kombinálni szeretnénk a sporttal és a tömeges autógyártással.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez még utoljára odaverne a McLarennel
Következő cikk Kevin Magnussen az F1 Beckham-je lehet: a McLaren teljes csomagot kap a személyében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország