BRÉKING

A Ferrari szerint a magyar és a maláj győzelem között sok a hasonlóság

A Ferrari technikai igazgatója, James Allison nagyon örül Sebastian Vettel váratlan hungaroringi győzelmének, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy a Scuderia jó irányba megy.

Igaz, hogy a Magyar Nagydíjon az ezüstnyilak pilótáinak igazából semmi sem jött össze, és hibát hibára halmoztak – ezzel megkönnyítve a négyszeres bajnok helyzetét – de a technikai guru akkor is úgy véli, hogy a győzelemért Vettel is keményen megdolgozott. Ahogy Malajziában is.

„Úgy vélem, hogy vannak hasonlóságok – ha a rajtnál jól jössz el, és szabad előtted az út, akkor a versenyedet semmi sem zavarja meg. Ez nagy különbséget jelent az egész versenyen. A másik nagy hasonlóság, hogy a legnagyobb riválisunk, Hamilton visszaesett a rajtnál a problémái miatt, pont ahogy Malajziában is.”

„Azonban azt gondolom, hogy talán a legnagyobb hasonlóság, hogy az autónknak jó tempója volt mindkét pályán, és ha ez megvan, akkor nagy dolgokra lehetsz képes. Szerintem az elmúlt két-három verseny kicsit csalódást keltő volt a csapat számára. A lehetőségeinkhez mérten nem tudtunk úgy teljesíteni, ahogy kellett volna. Ezen a hétvégén visszatértünk – ehhez persze hozzájárult az is, hogy az előttünk lévők nehézségekkel szembesültek.”

//

A Hondánál fülig ér a mérnökök szája - na végre! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, July 28, 2015

Räikkönennel mi történt? Miért nem lett meg a Ferrari 1-2? „Csak annyit mondok, hogy problémánk volt az erőforrással, és ezért ki kellett állnunk a versenyből.”

„Azt már elmondtuk, hogy az idei autónk nem olyan jó, hogy versenyben legyen a bajnoki címért. Mindent megteszünk azért, hogy a legjobbat nyújtsuk, és még több versenyképes futamot teljesíthessünk, de reálisnak kell lennünk azt illetően, hogy honnan kell behoznunk a lemaradásunkat.”

„Természetesen teljesen elégedett vagyok a győzelmünkkel – biztos vagyok benne, hogy látták az örömöt a csapattagok arcán is. Ez még jobban felerősödik, amikor vörösben vagy, szóval abszolút boldog vagyok. A szezon egészét tekintve, szerintem boldogok lehetünk, mert megmutattuk, hogy tavaly óta előreléptünk, de még rengeteg tennivalónk van csapatként, mielőtt úgy éreznénk, hogy a Ferrarira mindenki maximálisan büszke lehet.”

//

Annyira menő, ilyet mi is akarunk!!! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, July 28, 2015

Allison arról is beszélt, hogy a rajtokat érintő szabályok Belgiumtól megváltoznak.

„A rajt kulcsfontosságú része a futamnak, különösen az ilyen pályákon, ahol nagyon nehéz előzni. Jók vagyunk benne, de látható, hogy ez olyan, amit egész évben optimalizálni kell, de ez minden csapatnál így van. Év végén azt reméled, hogy a legjobb átlaggal zársz, ami azt jelenti, hogy a srácokhoz képest Te rajtoltál a legjobban.”

„Most egy kihívással állunk szemben, ugyanis Spától egy kicsit változik a rajt. Ki kell dolgoznunk, hogy hogyan válaszolunk erre – akármit is csinálhatunk, ami megfelel a szabályoknak. Segíteni akarunk a versenyzőinknek, hogy minél versenyképesebb rajtjaink legyenek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Hondánál nagy a boldogság: a Magyar Nagydíj megváltoztatta a hangulatunk
Következő cikk A Ferrari tényleg a Magyar Nagydíj miatt hosszabbítana Räikkönennel?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország