BRÉKING

A Ferrari szépen halad az F14T-vel: a héten már rendesen meghajtják a gépet

James Allison elmondta, az alapokkal végeztek, most jöhet a komoly terhelés: az F14T ezen a héten már azt is megtapasztalja, mi vár rá a szezon során. A technikai igazgató és csapata nagy hangsúlyt fektet a beállításokra és a gumikra.

A Ferrari is abba a táborba tartozik, mely meglehetősen jól halad a tesztelésekkel: ezen a héten újabb lépés következik, mivel az alapokat lefektették. A második teszten sikerült letudni mindazt, amiért a sivatagba utaztak.

"Azzal a céllal érkeztünk meg Sakhirba, hogy szünet nélkül menjünk végig azon a hosszú listán, melyet ki kell pipálnunk"- mondta Allison. "Maximalizálni akartuk a pályán töltött időt, és metodikusan dolgozni, hogy készen álljunk Melbourne-re. Azt kell mondanom, a harmadik délelőtt kivételével pontosan így tettünk"- jegyezte meg optimistán.

A csapat rengeteget dolgozott az F14T-n. "Hangoltuk az új brake-by-wire rendszert, és arról is tanultunk, hogyan hozzuk ki a legjobbat a kuplungból. Részletesen elmerültünk abban, hogyan egyensúlyozzunk a hűtőfolyadékok hőmérsékletével - ez kulcsfontosságú része az idei szabályoknak. Mindezek mellett elkezdtük fokozatosan kiszélesíteni az Energia-visszanyerő Rendszer (ERS) működési tartományát. Képesek voltunk arra is, hogy elkezdjük megérteni az autó kezelhetőségét és annak karakterisztikáját, és arra is, hogy elkezdjük a tanulást azon a téren, a beállítások mely paramétereire reagálnak az abroncsok. Fontos része lesz a programnak az elkövetkező négy napban az, hogy folytassuk ezt a munkát Bahreinben"- jelentette ki a szakember.

A megbízhatóságon már nagyon sokat dolgoztak, és ez a továbbiakban is így lesz, de mellette szerepet kap a teljesítmény is - azaz jöhetnek az egykörös etapok, a csúcsra járatás.

"Az elkövetkező négy nap alatt a program részeként úgy fogjuk üzemeltetni az autót, hogy az már közelebb lesz ahhoz, ahogy a futamokon is tesszük majd. Ez felbecsülhetetlen értékű gyakorlást biztosít a versenyzőknek, illetve teljes terhelésnek teszi ki az autót és annak rendszereit - olyannak, ami a szezon alatt vár majd rá"- zárta.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes a csúcson, a Red Bull már a B verziót építi?
Következő cikk A Lotus pénteken végre versenyt szimulálna: a szoftverrel van a gond a Renault-motorban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország