A Ferrari sportigazgatója érdekes gondolatokat osztott meg Sainz és Leclerc kapcsolatáról

Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója a csapat 2021-es autójának bemutatóján kitért két pilótájuk, Carlos Sainz és Charles Leclerc kapcsolatára is, és elmondta, hogy nagy az összhang a csapattársak között.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari with Charles Leclerc and Carlos Sainz Jr., Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Minden jel arra mutat, hogy a Ferrari jól döntött, amikor Charles Leclerc mellé azt a Carlos Sainzt ültette be a csapat másik autójába, aki a fiatal kora ellenére rengeteg tapasztalattal bír a Forma-1-ben. A két pilóta kapcsolata Laurent Mekies szerint jobban nem is alakulhatna.

„Nagyon sok pozitív energiát kapunk Carlos és Charles kapcsolatából már a kezdeti szakasz óta. Carlos sok időt töltött a gyárban, mióta aláírt hozzánk. Nagyon gyorsan integrálódott a csapatba, ő egy kíváncsi srác, nyitott szemlélettel.”

„Érdekes tapasztalattal érkezik hozzánk a többi csapatból, és a kapcsolata a mérnökökkel nagyon természetesnek hat már az első naptól. Most megpróbáljuk ezeket a változtatásokat elmélyíteni benne, és ez a folyamat ebből a szempontból nagyon jól halad.”

Még több F1 hír:

„Charles ismeri a csapatot tetőtől-talpig, ez a harmadik éve velünk, és láthatjuk, hogyan fejlődik minden egyes nap, hogyan válik egyre inkább vezetővé. Ő nagyon tudatában van a szerepével a csapaton belül, az autóban, illetve azon kívül.”

„Carlos és Charles kapcsolatának korai szakasza nagyon jól működik. Már most csapattársként dolgoznak együtt, például amikor eljönnek a szimulátorba, vagy amikor a mérnökökkel találkoznak az autó fejlesztésével kapcsolatban.”

„Természetesen könnyű jó kapcsolatot kialakítani a téli hónapokban, de úgy gondolom, hogy élvezik egymás közreműködését és a csapathoz való hozzáállását. És ez egy nagyon pozitív kiindulópontja a szezonnak velük a fedélzeten.”

„Russellel nem könnyű együtt dolgozni...”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz ma bemutatkozik a 2021-es Ferrarival!
Következő cikk Binotto: Legyünk őszinték, nem mi nyerünk idén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország