BRÉKING

A Ferrari rendkívül aprólékosan tervezte meg az új autóját: Végre megvan a jó irány?

A Scuderia Ferrari ezúttal egy teljesen más irányt követett az autó tervezését és fejlesztését illetően. Az olaszok talán soha nem voltak ennyire aprólékosak, mint most, ami jótékony hatással lehet a teljesítményre.

James Allison, a Ferrari technikai főnöke

„Alapvetően minden évben egy bizonyos fejlődési rátáról beszélhetünk, melyek szerint megpróbálunk több lóerőt leadni és több tapadást szerezni. És mindemellett fontos szerepet játszik az is, hogy az autónk ne csak gyors, erős és megbízható legyen, hanem jól kezelhető is. Fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, melynek köszönhetően egy autó a gyors, a kevésbé gyors és a lassú kanyarokban is versenyképessé válik. És ugyanez igaz az egyenesekre is, ahol ugyancsak fontos a sebesség. Az aerodinamika szintén fontos jellemezője ennek, miközben arra törekszel, hogy minden körülmények között gyors legyél.

„Ez egy nagyon összetett és bonyolult feladat, hiszen az aerodinamika mindennél jelen van, legyen szó az autó bármely pontjáról, így többek között a felfüggesztésről is. És akkor még nem beszéltünk a gumikról, mint tényezőről.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Ezek azok a dolgok, amiken minden évben megpróbálsz javítani, vagy alkalmazkodni az új szabályokhoz. Figyelembe véve azt, hogy milyen lemaradásaink voltak ezeken a területeken, nagyon sokat dolgoztunk a különböző kérdéseken, hogy azokat megerősítsük a 2015-ös autónkon.”

„A szabályok nagy hatással vannak a külsőre is, ami szintén fontos szempontja a sportnak. Úgy vélem, hogy idén a rajtrácson helyet foglaló autók vonzóbbak lesznek, köszönhetően az új orrkialakításnak. Azt hiszem, most olyasvalamiről beszélhetünk, amit mindig is szerettünk volna biztonsági szempontból, miközben az elemek jobb ízlésűek. Az elmúlt években ezt nem sikerült megvalósítanunk. A 2015-ös Ferrari ebben a tekintetben szépre sikeredett.”

„Mielőtt megtervezel egy autót, gyakorlatilag minden lehetséges megoldást számításba veszel, így például elgondolkozol a push-rod, és a pull-rod megoldáson is elöl. Mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek. A pull-rod talán egy nehezebb koncepció, és merev, de talán ezzel könnyebb eljutni arra a pontra, amivel már elégedett vagy az aerodinamikai jellemzőit illetően. Ez egy olyan területe volt az autónak, amit nem éreztem problémának a tavalyi gépet illetően, így úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a megoldást, és más területek fejlesztésére koncentrálunk az SF15-T-nél.”

„Tavaly volt egy sor kérdésünk a motort és a kiegészítő egységet illetően. Már a szezon elején nyilvánvalóvá váltak a különbségek ezen a terülten, és ez nem volt jótékony hatással a versenyzőkre, és a különböző gázreakciókra. A szezon során azonban sokat fejlődtünk, és most az SF15-T-vel ismét megteszünk egy lépést előre.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„A tavalyi autó egyik legnagyobb gyengesége az elektromos energiamennyiség volt, ami hatással volt a turbóra. Ez egyszerűen nem volt elég arra, hogy igazán versenyképesek legyünk a versenyeken. Hiányzott az erő. Ez volt az egyik oka annak, hogy az időmérőn viszonylag erősebbek tudtunk lenni.”

„Megpróbáltunk változtatni a motor felépítésén, hogy egy jobb kompromisszumot kapjunk az időmérőn és a versenyen nyújtott teljesítményt illetően. Sokat foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, és a hűtéssel is, mely szorosan kötődik ehhez.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari szerint gyönyörű az új autójuk, amivel legalább két futamot nyernének 2015-ben
Következő cikk Ricciardónak nem fog hiányozni Vettel a Red Bullnál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország