BRÉKING

A Ferrari problémáinak fő forrása nem más, mint maga az elnök!

A Ferrari elnöke elérhetetlen célokat támaszt csapata elé, amivel valójában csak szükségtelenül növeli a nyomást emberei vállán. Ez pedig nagyon nem tesz jót a Scuderiának.

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne az elmúlt hetekben többször is elmondta, hogy csapata a Spanyol Nagydíjtól kezdve futamokat nyer majd. Azonban a Sky Sports munkatársa, Martin Brundle szerint ezzel az elnök felesleges nyomást helyez az olaszokra.

„Először a technikának kell meglennie, mielőtt be tudják váltani az ígéreteiket. Nem tűnhetsz fel, és nyerhetsz versenyeket. Miért nem nyernek, és teszik boldoggá? Olyan csapatokat kell legyőzniük, mint a Mercedes és a Red Bull. Úgy tűnik, hatalmas nyomást helyez a csapatra, amit lehet jobb lenne ha nem tenne, hanem máshogy csinálná. Azonban egyértelmű, hogy Ő így dolgozik a Fiatnál és a Chrysler-nél. Most Ő a Ferrari utcai autóinak a főnöke is, szóval amikor ugrasztja az embereit, akkor haptákban kell állniuk.”

A Ferrari elnöke Barcelonában nemrég átugrott a Mercedes garázsába, hogy váltson pár szót a német gyártó elnökével, Dieter Zetschével.

„Volt egy érdekes beszélgetésünk Dieterrel a helyzetünkről, hiszen a Mercedes hasonlókat élt át tavaly Szingapúrban. Az abroncsok egy bizonyos hőmérsékleti tartományban működnek, azonban a pálya hőmérséklete emelkedett, így most nem állunk készen.” - mondta Marchionne.

„Megfogott minket. Mindkét versenyzőnk jelen pillanatban tehetetlen, de nem sokat tehetünk. Ez egy nagyon nehéz verseny lesz. Négy ilyen kaliberű versenyző a Ferrari előtt… ez nagyon megnehezíti a versenyt. Azonban ilyen az élet. Ezek megtörténhetnek.”

Damon Hill, a korábbi Forma-1-es bajnok szerint: „Minden a gumikon múlik. Ezen a Spanyol Nagydíjon a gumimenedzsment központi téma. Ahhoz, hogy a Ferrari nyerjen itt, nem csak az ezüstnyilakat kell legyőzniük, hanem a Red Bull Racing két autóját is. Nem igazán tudom elképzelni, hogy ezt hogy oldják meg.”

Tegnap már mi is írhattunk a Ferrari problémáiról a barcelonai ringen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb változat fejvédelemre: titán és golyóscsapágy az új Halóban
Következő cikk BRÉKING: Verstappen megnyerte a Spanyol Nagydíjat Raikkönen és Vettel előtt! Mindkét Mercedes kiesett!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország