A Ferrari örül, hogy Sainz megkérdőjelezte a stratégiai döntésüket a Magyar Nagydíjon

A Ferrari csapatfőnökének, Mattia Binottónak nem volt semmi problémája azzal, hogy Carlos Sainz megkérdőjelezte a csapat stratégiai döntését a Magyar Nagydíjon, mivel szerinte a kétoldalú kommunikáció a jó csapategységről tanúskodik.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Charles Coates / Motorsport Images

Miután hibázott a szombati időmérő edzésen, és csak a 15. helyről rajtolhatott Sainz, az első körös káoszban fel tudott jönni a 6. helyre is, azonban a piros zászlós újraindítás után beragadt Nicholas Latifi és Juki Cunoda mögé.

Amikor előle kiállt a japán és a kanadai, a Ferrari a bokszba szólította Sainzot is, ő azonban azt válaszolta, hogy még jó a tempója ahhoz, hogy egy mögévágással reagáljanak a Williams és az AlphaTauri stratégiai húzására, a csapat pedig meg is engedte, hogy kint maradjon.

Sainz így át is ugrotta őket, a pályán a negyedik helyen zárta a futamot, ami Vettel kizárása után egy harmadik hellyé vált. A futam után erről a rádiós párbeszédről elmondta a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto, hogy „nem nézték be” a stratégiát, de örült, hogy Sainz is érvényesítette az akaratát.

Még több F1 hír:

„Erre a konklúzióra közösen jutottunk, ez a mi hozzáállásunk az ilyen esetekhez, nyíltan beszélünk a rádión, hogy biztosan a megfelelő döntést hozzuk. Szerintem jó stratégiáink szoktak lenni, amit nem csak a stratégáknak köszönhetünk, hanem a pilótáinknak is, akik ismerik a pályán uralkodó körülményeket.”

„Szóval nem néztük el a dolgokat, mert a végső döntést egyébként is a stratégák hozzák meg. A pilóta elmondta, hogy milyen körülményeket tapasztal, mi felülvizsgáljuk a szimulációnkat, és ezúttal arra jutottunk, hogy jó megoldást javasolt.”

„Összességében elégedett vagyok a kommunikációval, és ez is azt mutatja, hogy rendesen működik a csapat.”

Sainz is úgy érezte, hogy a hasonló rádiós „viták” a fejlődésének részei.

„Akkor a csapat, vagy én sem számítottam arra, hogy ennyire gyors leszek a mögévágáshoz, és el akartam nekik mondani, hogy ha kint tartanak még, akkor nagyon gyors leszek. Szerintem jó döntést hoztunk, a csapat is egyetértett velem, és örülök, hogy együtt tanulhatunk továbbra is. Az ilyen dolgok természetesen jönnek, ahogyan egyre több versenyt teljesítek a csapattal. Egyre erősebbek leszünk, és sokkal könnyebben lehet magas szinten teljesíteni úgy, hogy jobban ismerjük egymás.”

Ennyit veszített körönként Ricciardo a Magyar Nagydíjon a sérült autójával

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ennyit veszített körönként Ricciardo a Magyar Nagydíjon a sérült autójával
Következő cikk Megvan az AlphaTauri jövő évi pilótapárosa?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország