BRÉKING

A Ferrari örül Alonso távozásának? "Vettel az, akire szüksége van most a Ferrarinak"

Marc Gené szerint Sebastian Vettel érkezésével jobb lehet a csapategység a Ferrarinál, miután a német igen különleges képességekkel rendelkezik.

Szép lassan mindenki elköszön a Ferrarinál Fernando Alonsótól, aki 5 év után elhagyja Maranellót, noha a szerződése 2016 év végéig szólt. A spanyol igyekezett tisztázni a helyzetet, miszerint ő döntött úgy, hogy távozik és nem a Ferrari küldte el.

Az utód a négyszeres világbajnok német pilóta lesz, aki majd finn barátja oldalán versenyezhet.

„Természetesen szomorú vagyok, hogy a jövőben nem dolgozhatok együtt Fernandóval, de egy négyszeres világbajnok érkezik hozzánk. Azt hiszem, hogy Sebastian Vettel nagyon jó lesz majd a Ferrarinál. Még mindig csak 27 éves, és miután idén volt néhány problémája, és a helyzete nem volt könnyű, sokat fejlődhetett. Úgy vélem, hogy Vettel idén sokkal jobban vezetett, mint tavaly. A Ferrarinál nagyon-nagyon boldogok vagyunk az érkezése miatt.” – hangsúlyozta Gené a német Motorsport-Total hasábjain.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Vettel egy igazi csapatjátékos, akárcsak Fernando. Sebastian esetében ez még jobb lesz, mivel sokkal jobban együtt tud majd működni Kimivel. Legalábbis ezt mondja Kimi. Ez a megfelelő pillanat arra, hogy Sebastian a Ferrarihoz szerződjön. Egy új versenyzőre van szükségünk, aki új mentalitást hoz magával. Minden megvan Vettelben, amire szükségünk van.”

„Beszéltem vele néhány alkalommal. Egy nagyon kedves srác, aki mindig két lábbal a földön járkál. Elmondta, nem gondolta, hogy egy nap négyszeres világbajnok lesz. Szuper-gyors az időmérőkön, addig a versenyeken nagy harcos. A technikát is magas szinten értelmezi. Egy nagyon komplett versenyzőről beszélünk.”

http://youtu.be/eS2Sh0T4jzs?t=24m27s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Megkönnyebbülés lesz befejezni ezt az évet és elhagyni a Ferrarit, ahol 2010 csak én tudtam nyerni
Következő cikk Alonso visszaszólt a Ferrari csapatfőnökének: Folyamatosan szerződést akart hosszabbítani velem, de most már Vettelre van szüksé

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország