BRÉKING

A Ferrari önkritikát gyakorol, de az újabb bukás után sem adják fel

A Ferrari szinte teljesen új autót épített Kanadára, de a végeredményben nem tükröződött előrelépés. A csapat roppant dühös önmagára, de továbbra is harcolni fognak.

írta: N Márton

Az olasz istálló az 2014-es konstrukció B verziójával érkezett Montrealba, amitől jelentős előrelépést vártak, ehhez képest Fernando Alonso a 6. helyen, míg Kimi Räikkönen csak a 10. pozícióban látta meg a kockás zászlót.  Az F14-T kódjelű gépnél ezen a hétvégén gyorsabbnak bizonyult a Mercedes, a Red Bull, a Williams, és a Force India is. Rajtuk kívül Jenson Buttonnak is sikerült előttük végeznie, így a feltámadás helyett gyakorlatilag katasztrófa lett a tengerentúli hétvégéből.

A Stefano Domenicali helyére néhány hete kinevezett Marco Mattiacci csapatfőnök a Motorsport Magazin hasábjain gyakorolt önkritikát, és tekintett a jövőbe.  „Nagyon dühösek vagyunk magunkra, de nem áll szándékunkban feladni az évet” – kezdte az olasz.

A Gilles Villeneuveről elnevezett pálya karakterisztikája sem kedvezett az istállónak: „A pálya nem volt kedvező számunkra, ezzel szemben riválisaink erősségeit még inkább előtérbe hozta. Minden a terv szerint haladt, egyszerűen a többiek nagyobbat javultak, mint mi.”

Az autó tehát nincs rendben, de pilótáik teljesítményével maximálisan megvannak elégedve: „Kimi és Fernando is egyaránt nagyon kemény pilóta, hozzáértők, és versenyképesek is. Tudják, hogy mit kell tenni, és csapatként végigcsinálni a munkát, irányt mutatnak nekünk néhány fontos fejlesztési területen.”

Jelen pillanatban úgy tűnik, még nem fordulnak át a 2015-ös autó fejlesztésére az összes rendelkezésre álló erőforrással: „Néhány frissítés jól működött a pályán, ezért szeretnénk, ha versenyről versenyre javulnánk, ez egy folyamat. Van egy pontosan meghatározott fejlesztési programunk, amelynek révén minden versenyre újításokkal érkezünk.”

A Scuderiának nehéz lesz visszatérnie a csúcsra, de a csapatvezető szerint az alapanyag rendelkezésre áll, már csak meg kell tenni a megfelelő lépéseket: „Az elnök Montezemolo, valamint James Allison, a pilótáink Fernando Alonso és Kimi Räikkönen, mellettük pedig egy nagyon tehetséges mérnökcsoport dolgozik.”

Mattiacci szerint elsősorban a szervezeten belüli gyorsaságon kell javítaniuk, mert ebben látja a legnagyobb hátrányt a riválisokkal szemben: „A fő cél az, hogy felgyorsítsuk a reagálási időt, mert úgy tűnik, ebben a versenytársaink előttünk járnak.”

Kimi Räikkönen gyenge teljesítményének köszönhető távozásáról is egyre több pletyka esik. A finn világbajnok rendszeresen elmarad csapattársától, a Ferrari pedig folyamatosan azon dolgozik, hogy a lehető legjobb környezetet biztosítsa a Jégembernek, hogy újra a csúcson legyen.

Legutóbbi alkalommal David Lloyd kommunikált Räikkönennel a verseny közben, mert az állandó versenymérnök – Antonio Spagnolo – kommunikációs gondokkal küzdött pilótájával kapcsolatban. A 2007-es bajnok így nyilatkozott a történtekről a Motorsport Totalnak: „Ennek nem sok köze van a mérnöki tevékenységhez, egyszerűen valaki más volt a rádióban. Nem sok minden változott.”

A 34 éves pilóta szerint nem a kommunikáció a fő probléma, hanem a technika: „Ezen a versenyen újabb problémáink voltak, ezúttal a fékekkel. Mindig történik valami. Ez persze nincs a segítségemre, meg kell magyaráznunk, hogy ez miért történik.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2014: Raikkönen nyomja neki Montrealban
Következő cikk Vettel és Ricciardo 2018-ig hosszabbít a Red Bullal?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország