A Ferrari német versenyzőt akar Massa helyére: Rosberg is a listán

Stefano Domenicali szavai alapján Maranellóban ismét német versenyzőt akarnak látni. A csapatfőnök mindig is elismerte Nico Rosberget, aki megmutatta, nem csak az időmérőn remekel.

A Ferrari továbbra is „vár” a címre, miután Räikkönen megszerezte nekik 2007-ben. Alonsóval sorra csúsznak le róla, és közben gondolkodni kell Massa pótlásán is. A német BILD most azzal kalkulál, hogy az olasz csapat mindenképp Rosberg vagy Vettel közül fog választani. A párost 2014-ig köti a szerződése a Mercedeshez és a Red Bullhoz, így a lap szerint az sem kizárt, Massa kap még egy évet a Ferrarinál, ezzel kitöltve a várakozási időszakot.

Közben Domenicali elmondta: Rosberg mindig is a jelöltek között szerepelt, és nem lepte meg, hogy most jobban teljesít, mint Hamilton.

„Ő határozottan azon versenyzők közé tartozik, akiken már gondolkodtunk. Nem vagyok meglepve, hogy Rosberg a Mercedesnél gyorsabb, mint Lewis Hamilton. Mindig is jó volt az időmérőn. De most azt is megmutatta, hogy a versenyen is ott van”- mondta Domenicali a Bildnek.

Ugyanakkor a Vettelért folytatott harcot sem adta fel. „Nem gondolom, hogy elvesztettük volna Vettelt. Sebastian még nagyon fiatal, és még nagyon sok év van előtte kiváló versenyzőként. Sohase mond, hogy soha.”

És ki volt eddig a legjobb versenyző a Ferrari történelme alatt? „Csak meg kell nézni a számokat: Michael Schumacher”- felelte a csapatfőnök.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING