A Ferrari nem visz frissítéseket Melbourne-be
A konstruktőri pontversenyben vezető maranellóiak szerint a szimulátoros tesztek alapján nincs szükség komoly változtatásokra az Ausztrál Nagydíj előtt, ugyanazzal a konfigurációval vágnak neki a következő versenyhétvégének is, mint a szezon első két futamának.
Aligha képzelhetett el tökéletesebb szezonkezdetet a Scuderia Ferrari. Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. az első két futamon egyaránt dobogóra állhatott és jelen állás szerint a csapat a világbajnoki cím egyik legnagyobb esélyese.
Az elmúlt évek szenvedése után ez rá is fért az olaszokra, akik szimulátor segítségével készültek fel az átépített melbourne-i aszfaltcsíkra, amely a tervek szerint nagyjából öt másodperccel lesz gyorsabb, mint korábban.
A Forma-1 mezőnye 2019 után tér vissza Ausztráliába - illetve, hogy egészen pontosak legyünk, 2020 után először, ám akkor a koronavírus-járvány az utolsó pillanatban meghiúsította a versenyt.
A melbourne-i nyomvonalon azóta módosításokat hajtottak végre, hogy biztonságosabb legyen rajta a versenyzés, néhány bukótér méretét megnövelték, valamint a két legnagyobb sebességű kanyart is átépítették.
A Ferrari eddig igazán domináns teljesítményt nyújtott az Albert Parkban, az itt rendezett 26 versenyből a maranellóiak szerezték meg a legtöbb futamgyőzelmet, szám szerint nyolcat. Legutóbb Sebastian Vettel állhatott fel a dobogó legfelső fokára a Ferrarival, 2018-ban.
A csapat úgy döntött, nem szállít frissítéseket a következő versenyhétvégére, ugyanis a kalkulációk szerint a pálya karakterisztikája hasonló, mint a bahreini aszfaltcsíké, ahol a Ferrari már bizonyította idén, kifejezetten jól muzsikál.
Ezzel együtt, a szakértők szerint ez a pálya akár kedvezhet is a rendkívül gyors RB18-nak. A Red Bull Racing az első két versenyen más felfogásban próbálta meg kihozni a maximumot konstrukciójából, Max Verstappenék inkább a gyors egyenesekre fektették a hangsúlyt.
A Ferrari szimulációi alapján úgy döntött, az új melbourne-i pályarajz ellenére sem változtatnak az aerodinamikai csomagon, továbbra is arra törekednek majd, hogy a kanyarokból hozzák ki a legkevesebb időveszteséget.
A tervek szerint az első fejlesztési csomaggal Imolában rukkolnak elő, és az sem elképzelhetetlen, hogy a Spanyol Nagydíjra is érkeznek még további frissítések, akárcsak a többiek esetében.
Ezért nem szállt ki azonnal az autóból Mick Schumacher dzsiddai balesete után
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.