A Ferrari nem tud Raikkönen érkezéséről

A Scuderia Ferrari pletykának minősítette azokat a híreket, miszerint a finn „Jégember” 2014-től újra Maranellóban dolgozhat.

Kimi Räikkönen jelenleg az egyik legkeresettebb versenyző a piacon. 2007 Forma-1 világbajnokáról az a hír járja, hogy a Lotus és a Red Bull mellett a Ferrari menedzsmentjével is tárgyalásban áll egy esetleges 2014-es szerződést illetően.

Mika Salo, a korábbi F1-es versenyző szerint elképzelhetetlen, hogy a honfitársa újra Maranellóban dolgozzon, ahol 2007-ben világbajnoki címet nyert. A versenyző és Luca di Montezemolo elnök köztudottan nem ápol egymással jó kapcsolatot, így ez az opció nem feltétlen reális, még akkor sem, ha valami csoda folytán Fernando Alonso valóban a Red Bullhoz szerződik.

A Ferrari reagált a sajtóban megfogalmazott hírekre, és azokat egyszerűen pletykának minősítette. Montezemolo a DPA német hírügynökségek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy ezek a hírek valóban csak pletykák és a nagy nyári szünetben sok az ezzel kapcsolatos jelentés.

„Mindazoknak, akiknek rövid távú a memóriája, elmondom, hogy egy évvel ezelőtt egy olyan listát jelentetett meg a sajtó, amin az összes mezőnyben szereplő versenyző neve szerepelt Felipe Massa utódlását illetően.”

A Lotus mindeközben továbbra is azért harcol, hogy a 2014-es felállása változatlan maradjon a jelenlegihez képest.

„A döntés még nem született meg ezzel kapcsolatban. Akár már augusztusban is megszülethet a döntés, de hogy őszinte legyek, ez nem tőlem függ.” – mondta Eric Boullier csapatfőnök az orosz Championat lapnak arra a kérdésre válaszolván, hogy Räikkönen mikor hozza meg a döntését a folytatásról.

„Az igaz, hogy egy teljesen új versenyzői felállás nem lenne jó. A legjobb megoldás az lenne, ha Kimi és Romain is maradna. Általában mindig fontos, hogy legalább egy versenyzőt megtartsunk, független attól, hogy a szabályok mennyire változnak meg, vagy sem.”

Boullier már korábban megerősítette Grosjean helyét, aki 2014-ben is a Lotus pilótája lehet.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING