A Ferrari nem panaszkodik a 2021-es aerodinamikai változtatások miatt

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke úgy véli, hogy nincs miért panaszkodniuk a 2021-es aerodinamikai szabályváltoztatások tekintetében, mivel az FIA biztonsági okokból akar változtatni, és a biztonság az első.

A Ferrari nem panaszkodik a 2021-es aerodinamikai változtatások miatt

A Forma-1-es csapatok ezen a héten kaptak egy levelet azzal kapcsolatban, hogy 2021-re tovább csökkentenek majd a leszorítóerő szintjén, hogy kisebb terhelés érje a Pirelli gumijait – az olasz gumigyártó még 2021-ben is a 2019-es specifikációval fogja ellátni a száguldó cirkuszt.

A változtatás azután következhet, hogy Silverstone-ban Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Carlos Sainz is defektet kapott, amely összefüggésben áll azzal, hogy a Pirelli a minimum guminyomáson emelt, amelynek az egyik következménye a túlmelegedés.

A Forma-1 ezek után a padlólemez szabályain fog változtatni, ami az autók légáramlatára lesz jelentős hatással. Az új szabályok részleteiről még nem sokat tudni, viszont a következő hetekben megerősíthetik azokat – a csapatok tehát sokkal később fogják megkapni az új szabályokat, mint általában szokták.

Még több F1 hír:

Azonban a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azt mondta a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában, hogy a váratlan időzítés ellenére is el kell fogadniuk a dolgot, hiszen a biztonság az első.

„Először is emlékeztetnem kell mindenkit, hogy a 2021-es aerodinamikai szabályokat már módosítani kellett, hogy csökkentsük az aerodinamikai terhelést a gumik kímélésének céljából.” – kezdte Binotto.

„Eredetileg már 2021-ben is a 18 colos gumikat kellett volna használnunk, azonban ennek a bevezetése 2022-re csúszott, így 2021-ben is a jelenlegi abroncsokkal kell mennünk. Kétségtelen, hogy az aerodinamikai teljesítmény javulása együtt jár azzal, hogy jobban kopnak a gumik.”

„Ilyen szempontból szerintem Silverstone egy jó példa volt. Azt gondolom, semmi rossz nincs abban, ami a gumikkal történt, egyszerűen annak a következménye volt ez, hogy a kocsik egyre gyorsabbá és gyorsabbá váltak.”

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Tehát megértem, hogy a Pirelli aggódik emiatt, ahogy azt is, hogy az FIA aggódik a biztonsági ügyek miatt, és szerintem egyszerűen úgy gondolják, hogy a már korábban megállapított változtatások nem lesznek elégségesek 2021-ben.”

„Ebben az esetben biztonsági okokból további aerodinamikai változtatásokat fogunk eszközölni, és emiatt nem panaszkodunk. Annak még nem vagyunk tudatában, hogy pontosan milyenek lesznek ezek a változtatások. Bizonyosan hatással lesz minden autóra, a kutatás-fejlesztésünkre, de tisztában vagyok azzal, hogy ez a biztonsági miatt szükséges, és mindig a biztonság a legfontosabb.”

A Renault-főnök alig kap levegőt Alonsót figyelve…


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

megosztás
hozzászólás
Még jól is járhat a Mercedes az időmérős motormód betiltásával?
Előző cikk

Még jól is járhat a Mercedes az időmérős motormód betiltásával?

Következő cikk

A csapatok nem tesztelhetnek az új F1-es pályákon!

A csapatok nem tesztelhetnek az új F1-es pályákon!
Hozzászólások betöltése