BRÉKING

A Ferrari nem olyan hülye, hogy kockáztassa Vettel testi épségét!

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint a csapata sosem lenne olyan „hülye”, hogy a stratégiával kockáztassa versenyzője biztonságát. Az olasz megvédte a Scuderia egy kiállásos stratégiáját a Belga Nagydíjon.

Sebastian Vettel Romain Grosjeannal küzdött a harmadik helyért, amikor a jobb hátsója felrobbant az Eau Rouge után az utolsó előtti körben. A német eléggé kiakadt a futam után.

A Pirelli úgy véli, hogy a defekt oka az lehetett, hogy Vettel túlhasználta az abroncsait, hiszen a német 27 kör óta ment ugyanazokon a gumikon. Arrivabene azonban tagadta ezt.

„Amikor elkészítettük a stratégiát, akkor teljesen jónak tűnt – egy kiállással. Tisztázni szeretném. Amikor elkészítjük a stratégiát, akkor felhasználjuk az adatokat, majd a stratégia az adatokon alapszik.” – kezdte Arrivabene a Motorsport.com előtt, amikor már tudott Vettel heves reakciójáról.

„Amikor már csak másfél körre vagy a kockás zászlótól, és látod, hogy a harmadik hely összejöhet, és hirtelen mégis elveszted, akkor természetes, hogy csalódott vagy.” - vette védelmébe a német bajnokot.

„Azonban normál esetben – még akkor is, ha agresszív, a stratégia csupán az adatokon alapszik. Nem lehetsz olyan hülye vagy olyan őrült, hogy kockáztatod a versenyződet, csak azért, mert nem jól értelmezed az adatokat. Nem kell aggódni. A munkánkat elvégeztük.”

//

Lauda nem nézi jó szemmel Vettel kiakadását - védelmébe vette a Pirellit! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, August 23, 2015

Arrivabene azt is megerősítette, hogy a futam előtt a Pirelli nem hívta fel a csapatok figyelmét a biztonsági előírásokra – és azt sem említették, hogy az egy kiállásos stratégia ennyire problémás lehetne. A kiállások számáról pedig vasárnap délelőtt született döntés.

„Ez volt a stratégiánk, az A terv. A futam előtt ez volt a fő terv, és erről délelőtt 11-kor döntöttünk. Pontosan. És általában, amikor döntesz a stratégiáról, akkor azt az adatokra építed.”

És a Pirelli nem is szólt semmit erről, hogy az egy kiállás mennyire kockázatos lehet? „Nem. Meg tudom mutatni az adatokat.”

„Van egy mérnökünk, minden csapatnak van egy mérnöke a Pirellitől – és szerinted mit csinál az a mérnök? Nem azért van ott, hogy rágózzon…”

„Az a dolga, hogy ellenőrizze a gumikat, hogy figyelje körről körre, és nézze az adatokat.”

A Ferrari első embere azt is tagadta, hogy Ő a Pirellit hibáztatná a történtekért.

„Nem szeretnék ezzel a történettel egy helyben toporogni: Maurizio ezt mondta a Pirelliről, a Pirelli ezt mondta a Ferrariról, stb. Nem. A futamnak vége és megértem, hogy Seb miért volt csalódott. Ti is megérthetitek.”

„Ez van. Nem akarok semmilyen csatát kezdeni, mert nem erről van most szó.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean: amint gyermeked születik, nem magad miatt csinálod a dolgokat
Következő cikk A Ferrari olyan, mint egy kis család – de ez miért is ennyire fontos az olaszoknak?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország