A Ferrari nem kizárólag az eredményekre alapozza a versenyzőkérdést

Jelenleg három Ferrari-junior is harcol az F2-es bajnoki címért, Mattia Binotto elmondása szerint viszont a Ferrari nem csak a pontverseny állását fogja figyelembe venni, amikor döntést hoz arról, hogy ki léphet fel a királykategóriába, ha egyáltalán lesz előléptetés.

Race Winner Mick Schumacher, Prema Racing celebrates in Parc Ferme

Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrari Akadémia versenyzői jelenleg dominálják a Formula 2-es bajnokságot. Callum Ilott áll a tabella élén 149 ponttal, őt Mick Schumacher követi hat pontos hátránnyal, a harmadik helyen pedig Robert Shwartzman következik 140 egységgel.

Mindhárman álltak már a dobogó legfelső fokán idén, Ilott és Shwartzman három-három alkalommal pezsgőzhetett az első helyen, míg Schumacher múlt szombaton szerezte meg első győzelmét 2020-ban.

Hiába nyeri meg azonban bármelyikük is a pontversenyt, az nem jelent majd automatikus előléptetést az Alfa Romeo F1-es csapatába. „Remek pilótáink vannak idén az F2-ben” – kezdte Mattia Binotto.

Még több F1 hír:

„Hárman is a bajnoki címért küzdenek – Robert Shwartzman, Callum Ilott és Mick. Mindannyian jól teljesítenek. Sokat fejlődtek az előző szezon óta. Robertnek ez az első éve az F2-ben, és amikor újonc vagy, akkor mindenképpen nehezebb dolgod van, de remekül megy újonc létére.”

„A másik két pilóta is jól teljesít. Ha előretekintünk, ha a jövő évet nézzük, akkor mindannyian megérdemelnének egy helyet a Forma–1-ben. Viszont a szezon második fele lesz a legfontosabb számukra, főleg Robertnek, akinek ez az első éve. Nézzük meg, miként fejlődik.”

„A teljesítményük lesz az egyetlen döntő tényező? Nem. Fontosabb azt megnézni, hogy hogyan fejlődik egy pilóta, és szerintem ő mutatja az előrelépés jeleit” – utalt ezzel Shwartzmanra Binotto.

A korábbi Forma–1-es versenyző, Vitalij Petrov pedig azt mondta a TASS-nak adott interjújában, hogy a Ferrari még le is csúszhat Shwartzmanról, amennyiben nem adnak lehetőséget neki. Az orosz azt is hozzátette, már sorban is állnak a potenciális munkaadók Shwartzman előtt.

Robert Shwartzman, Prema Racing, 2nd position, on the podium with his trophy

Robert Shwartzman, Prema Racing, 2nd position, on the podium with his trophy

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Az idei három bajnokesélyes lenyűgöző, köztük Mick Schumacher is, akinek a neve mindenki számára jól cseng. Robert számára az lesz a legfontosabb feladat, hogy a munkájára koncentráljon és minden mást félretegyen.”

„Shwartzmannal már akkor elkezdett foglalkozni a média, amikor még a Formula 3-ban versenyzett, és már akkor is jól teljesített. Most pedig az egyik leggyorsabb és legbölcsebb pilóta az F2-ben, és biztos vagyok abban, hogy már most potenciális munkaadók sora áll előtte, viszont nemcsak Robert előtt, hanem más előtt is.”

Pillanatnyilag a pontverseny élén Ilott áll, Schumacher pedig feljött a második helyre, Shwartzman elé. Petrov szerint nem teljesen ugyanolyan helyzetben van a német és az orosz versenyző.

„Ha Mick megnyeri a bajnokságot, akkor 100 százalék, hogy Forma–1-es lehetőséget kap, viszont ha Robert nyer, Mick pedig a második lesz, akkor nem 100 százalék, hogy az orosz versenyző kapja meg az F1-es lehetőséget.”

„Ugyanakkor mindenki jól ismeri Robert tehetségét és nagyra is becsülik őt a Forma–1-es csapatok” – tette még hozzá Petrov.


Minden eddiginél élethűbb a Forma-1 új hivatalos játéka

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris nem sajnálja Leclerc-t: „Miért kellene?”
Következő cikk A Pirelli ismertette gumiválasztását az utolsó hét futamra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország