A Ferrari nem győzte dicsérni a "más bolygóról jött" Verstappent
Frederic Vasseur nem győzte méltatni Max Verstappent, aki szerinte úgy versenyzett, mintha egy másik bolygóról jött volna. A csapatfőnök kiemelte, hogy a holland egyetlen apró hibát sem vétett a szezon során.
A Red Bull tökéletes idei szezonjába egyedül a Ferrari tudott némileg belerondítani, hiszen számos alkalommal „ellopták” a pole-t Verstappen elől, Szingapúrban ráadásul ezt Sainz győzelemre is tudta váltani, az egyetlen olyan futamon, ahol nem a bikások győzedelmeskedtek.
Ennek kapcsán a fő riválisnak számító Ferrari sem tudta eléggé dicsérni az „elképesztő” hollandot, aki minden szituációban, minden körülmények közepette képes volt magából a maximumot kihozni.
„Egy megaszezonon van túl, amelyben az első két-három versenyen Checóval küzdött, aztán egy másik bolygón volt” – jelentette ki Verstappen teljesítményét méltatva Frederic Vasseur a RacingNews365.com közlése alapján.
„Egyértelműen nem vétett hibákat ebben a szezonban. Azt hiszem, még amikor Dzsiddában küszködött a kvalifikáción, az is egy problémának volt köszönhető” – folytatta a holland elképesztő szezonjának taglalását a Ferrari csapatfőnöke.
Verstappen elképesztő dominanciáját a statisztikák is jól mutatják, hiszen a holland azokon a futamokon, amikor a csapattársa nyert, mindig másodikként ért célba, míg Sainz esetében az ötödik helyen intették le. A többi 19 futamot megnyerte.
„Mindig ott volt, mindig jó rajtokat vett, sosem ment neki másnak. Az egyetlen kivétel Vegas volt, de úgy gondolom, hogy egy kicsit közelebb kerültünk hozzá, bár nem akarjuk azt mondani, hogy nyomás alá helyeztük, mert ez nem igaz.”
Eközben Lando Norris szerint a McLaren jó úton halad afelé, hogy 2024-ben valós esélyekkel szálljanak harcba a világbajnoki címért Max Verstappen ellen…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.