A Ferrari nem fog fellebbezni a büntetés ellen, de „nagyon meglepődtek és csalódottak” a döntés miatt
A Ferrari megerősítette, hogy nem fogják kétségbe vonni Charles Leclerc öt másodperces időbüntetését, de ettől függetlenül nem teljesen értik a mögötte álló okokat.

Max Verstappen elég bizarr körülmények között biztosította be második világbajnoki címét a Japán Nagydíjon, hiszen erről csak a parc fermében, a futam utáni interjúk során értesült, amikor Leclerc megkapta büntetését.
A Ferrari versenyzője elfékezte magát az utolsó kör utolsó sikánjában, és a pályát átvágva tért csak vissza éppen Sergio Perez elé. Ezt követően a mexikói még a célvonalig támadni akarta ellenfelét, de Leclerc némileg leszorította őt a külső íven, így végül maradt a kettejük közötti sorrend.
Az esetet ezek után hamar vizsgálni kezdték, és a versenybírák végül úgy határoztak, Leclerc vétett a szabályok ellen, és így visszaesett a harmadik helyre, ami azt is jelentette, hogy Verstappen ismét világbajnok lett, köszönhetően egy érdekes szabályértelmezésnek.
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elmondta, hogy „nagyon meglepődött és csalódott” a szankció miatt, miközben felhívta a figyelmet, hogy az előző hétvégén milyen sok ideig tartott az FIA-nak eldönteni, hogy Perez tíz autónál nagyobb távolságra maradt-e le a biztonsági autó mögött.
„Hét nappal Szingapúr után, amikor számos körre és futam utáni időre volt szükség egy egyszerű döntés meghozatalához, most pár másodperc alatt eldőlt minden. Meglep engem, hogy ennyire eltérő a viselkedés mindössze néhány nap eltelte után.”
„Helyes volt az öt másodperces büntetés? A mi szempontunkból nem tett szert semmilyen előnyre. Ő volt elöl, ő is maradt elöl, a különbség pedig nem változott. Lehetne tehát még vitatni, de így döntöttek, amit elfogadunk.”
Binottót látszólag elsősorban a döntés gyors meghozatala frusztrálja, mivel még esélyük sem volt beszélni Leclerc-rel az esetről. „Ha egyértelmű szituációról van szó, akkor rögtön szankcionálni kell, és akkor Szingapúrban is azonnal ki kellett volna osztani az öt másodperces büntetést.”
„Ez lehetőséget adott volna nekünk, hogy máshogy kezeljük azt a helyzetet, és akár nyerhettünk is volna. Szóval ez is frusztrál és csalódottá tesz.” A bírák a döntés magyarázatában egyébként megjegyezték, hogy Leclerc ugyan pozíciót nem nyert, de így is „maradandó előnyre tett szert”.
Mindezt pedig korábbi esetekre hivatkozva, és egyes versenyzői eligazításokon tartott megbeszélésekre alapozták, ahol az a döntés született, hogy „előnyszerzésnek” számít, ha valaki védekezés közben letér a pályáról, majd ugyanabba a pozícióba tér vissza.
Verstappen mindenkinek köszönetet mondott újabb vb-címe után
Sainz: húsz másodpercig azt se tudtam, hogy az autómba rohannak-e vagy sem
Gasly: ez tiszteletlen volt Jules felé, akár meg is halhattam volna
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.