A Ferrari nem érti, mi történhetett Vettel és Leclerc autójával

megosztás
hozzászólás
A Ferrari nem érti, mi történhetett Vettel és Leclerc autójával
Szerző:
2019. júl. 27. 16:33

Mattia Binotto, a Ferrari csapat-és technikai vezetője érzi a felelősséget a vállain, és azt vállalja is, de olyan hibákról beszélünk az ő esetükben, amikre ezelőtt nem volt példa.

Sebastian Vettel alatt a Q1-ben a hibásodott meg az autó, addig Charles Leclerc esetében ez a Q3-ban volt. A német és a monacói sem tudott mért kört menni az etapjában, ami miatt igen nehéz helyzetbe kerültek, különösen a négyszeres világbajnok, aki a 20. kockáról indulhat, míg a monacói tíz hellyel előrébb. Mattia Binotto sem boldog, és vállalja a felelősséget a történtekért, ugyanakkor meglepődve áll a meghibásodások előtt.

„Úgy érezzük, hogy esélyesek lehettünk volna az első sorra. Ezek olyan problémák, amiket soha ezelőtt nem láttunk. Nagyon sajnálom a történteket, és mindannyian csalódottak vagyunk a csapatnál. Dühösek is vagyunk magunkra. Ma a versenyzőink előtt egy nagyszerű lehetőség adódhatott volna. És nemcsak őket sajnáljuk, hanem az odahaza lévőket is, akik ugyancsak keményen dolgoznak.” - mondta a Sky kérdésére a Ferrari csapatfőnöke.

„Azt hiszem, ezek olyan kellemetlenségek, amik nem történhetnek meg újra. Ezek közül pár már túl sokszor történt meg, de ez a két probléma, amit ma láttunk, azelőtt nem ütötték fel a fejüket. Sebastian esetében a turbóval volt gond, egy új alkatrésszel, ami időről időre cserére kerül. Charles-nál pedig úgy tűnik, hogy az üzemanyagrendszerben volt valami. Még meg kell értenünk a probléma pontos okát.”

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

„Különböző problémákról beszélünk, de mindkettő az időmérő során keletkezett. Soha ezelőtt nem volt hasonló gondunk, még a tesztnapon sem. Érzem magamon a felelősséget, és ezek olyan bizonyítékok, melyekkel kapcsolatban belsőleg kell vizsgálatot indítanunk, hogy miképpen is javíthatjuk a folyamatokat, és mindent, amit csinálunk. Nem hiszem, hogy a problémák a megtett kilométerekre vezethetőek vissza.”

„Sebastian esetében egy olyan komponensről beszélünk, amit egynél több nagydíjhoz is használunk. Ebben az esetben nem is volt több kilométeres alkatrészről szó, szóval nem hiszem, hogy mindez különbséget jelentene. A baj okát azonban ki kell elemezni. Szembe kell néznünk a holnapi versennyel, független a tavalyi eredménytől. Reagálnunk kell erre, hogy képesek vagyunk jól csinálni a dolgunkat. A versenytempónk jó, szóval megértem a belső haragot is, amit éreznek. Nehéz megmondani, hogy meglehetett volna a pole, de a szabadedzésen láthattuk Charlest az élen, és Sebastian is ott volt nem messze. Ez egy jó harc lehetett volna közöttük.”


Lewis Hamilton igen jó esélyekkel pályázik arra, hogy 7 olyan rekordot is megdöntsön, ami jelenleg Michael Schumacher neve mellett szerepel a Forma-1-ben. Egyre közelebb és közelebb kerül ahhoz, hogy minden idők legeredményesebb pilótája legyen.

Norris: Nem hiszem, hogy Albon az ölelésemre vágyik…

Előző cikk

Norris: Nem hiszem, hogy Albon az ölelésemre vágyik…

Következő cikk

Binotto nem zárja ki a komplett motorcserét Vettel autójában

Binotto nem zárja ki a komplett motorcserét Vettel autójában
Hozzászólások betöltése