A Ferrari nem akarta veszélybe sodorni Vettelt: elment a szigetelés a Ferrariban

Egyelőre nincs szó arról, hogy Sebastian Vettel büntetést kapna a Japán Nagydíjra az oroszországi leállása után. A Ferrari német világbajnok versenyzője egyelőre megnyugodhat.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A Ferrari nagyon magabiztosan várhatta az Orosz Nagydíjat, még akkor is, ha Sebastian Vettel csak a harmadik helyen végzett az időmérő edzésen, míg Charles Leclerc ezzel szemben ismét megszerezte a rajtelsőséget. A csapat azonban gyorsan megoldást talált arra, hogy a rajtot követően mindkét Ferrari ott legyen a lehető legjobb pozícióban, amikor a fiatal monacói szélárnyékot adott a csapattársának.

Még több F1 hír:

Ezt követően azonban Vettel nem engedte vissza maga elé Leclerc-t, hiába kérte a Ferrari. A rekorder csak nyomta és nyomta, a lehető leggyorsabb körökre koncentrált, amivel el tudott nyúlni. Ahogy az várható volt, emiatt a csapat tovább tartotta kint Vettelt, és amikor már megvolt a kellő differencia, kihívták kerékcsére, és visszaállt az eredeti sorrend.

Azt már soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna a végjátékban Vettel és Leclerc között a győzelemért, mert a német gépe az MGU-K meghibásodása miatt leállt. Legalábbis le kellett állítania az autót, biztonsági okokból, amiről Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke mondott néhányt szót.

 

„Csak a biztonság érdekében állítottuk le az autót. Ha az autó többi részéről lett volna szó, akkor esetleg más helyzetben is megállhattunk volna, de ez egy utasítás volt, hogy amint tud, álljon meg. Biztonsági okai voltak ennek.”

„Nyilvánvalóan nem tudtunk teljesen arról, hogy mi volt a kár és a probléma, de azt igen, hogy a szigetelés eltűnt, és ilyen esetekben ez nem jelenthet gondot a pilóta szempontjából, de mindezt nem vehettük biztosra, mivel nem teljesen ismertük a pontos problémát. Számunkra maga a helyzet biztonságról szólt.”

„Ez nem jelent büntetést a következő futamra, de először látnunk kell, hogy mi történt pontosan. Valószínűleg elvesztettük az erőelektronikát, ám van még egy belőle. Szóval inkább arról van szó, hogy a másikat fogjuk használni.”

„Mint mondtam, egy probléma ütötte fel a fejét a hibrides hajtás oldalán, amikor elvesztettük a szigetelést az autóban. Biztonsági okokból álltunk meg. Kár, mert talán 100 méterrel később már behajthattunk volna a bokszba, de ez volt a legbiztonságosabb lépés, amit Seb szempontjából meg tudtunk tenni. Nyilvánvalóan a biztonság az első.”

Michael Masi, az FIA versenyigazgatója is megszólalt a leállás kapcsán: „Sebastian fantasztikus munkát végzett, és olyan biztonságosan állt meg, ahogy csak tudott. Még azt is megtette, hogy a mentéshez a lehető legjobb pozícióban legyen az autó. A körülményeket tekintve a lehető legjobb munkát végzett.”


Robert Kubica 2009-ben még a BMW Sauber versenyzője volt, és a lengyel is sokat készült az új szabályváltozásokra a csapatával. A bajorok nem sokkal később távoztak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc Vs. Hamilton Q3-as köre Szocsiból: ennyivel jobb a Ferrari (videó)
Következő cikk Új aerodinamikai csomaggal készülhet a Mercedes Szuzukára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország