A Ferrari nem akarja, hogy Leclerc bármin is változtasson

A maranellóiak sportigazgatója, Laurent Mekies cáfolta azokat a feltételezéseket, miszerint a csapat arra készteti versenyzőjét, hogy változtasson a vezetési stílusán. A monacói két komoly hibát is vétett a szezon első felében.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75

Charles Leclerc, Ferrari F1-75

Calloalbanese

Szenzációsan indult a 2022-es Forma-1-es szezon Charles Leclerc számára, az első három futamból kettőt megnyert és Dzsiddában is felállhatot a dobogó második fokára. Az azóta eltelt futamokon viszont csak egyszer tudott diadalmaskodni és többször is nullázással zárta az adott hétvégét.

Ez persze többnyire a Ferrari megbízhatatlansága miatt következett be, de Imolában és Franciaországban vezetői hibából eredendően dobott el értékes pontokat magától, miközben a kelleténél keményebben igyekezett megtalálni az autó határait.

A csapat azonban az elkövetett hibák ellenére sem szeretné, hogy a pilóta változtasson vezetési stílusán és azt kérik a monacóitól, az idény hátralévő részében is ugyanúgy végezze a dolgát, ahogy azt tette eddig.

Még több F1 hír:

„Charles idén megmutatta, hogy kivételes sebességgel rendelkezik, ehhez nem szabad hozzányúlni. Nincs szüksége arra, hogy beleszóljunk a vezetési stílusába és abba, hogy meddig mehet el a határok feszegetését illetően“ - mondta Laurent Mekies a formulapassion.it-nek.

„Ennek ő a mestere és benne van a pakliban, hogy hibát követ el, éppen úgy, ahogy mi is. Nekünk nem szabad egy-egy ilyen rontást kiemelni, sokkal inkább Charles szenzációs teljesítményét kell látnunk, hiszen sokkal többször vezetett jól, mint amennyiszer hibázott. Nem akarjuk, hogy bármin is változtasson“ - tette hozzá Mekies.

Charles Leclerc hátránya 80 pont a világbajnoki tabellán a regnáló világbajnok Max Verstappen mögött, s bár még nem mondott le a vb-címről, azzal ő is tisztában van, hogy már nem csak a saját kezében van a sorsa.

Perez: van, amiben a Red Bull egyedülálló a Forma-1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo elmondta, mennyi lenne az ideális futamszám a versenynaptárban
Következő cikk Marko: nem szabad, hogy a Forma-1 a könyvelők világbajnokságává váljon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország