A Ferrari gyengén ment délután, de nem aggódnak

A Ferrari úgy folytatta az osztrák duplafordulót, hogy volt még mit megoldaniuk a Stájer Nagydíjat követően, ahol a versenyen ugyan erős tempót mutattak, de az időmérőn hátrébb voltak. A versenyzőik most a pénteki napról számoltak be.

A Ferrari gyengén ment délután, de nem aggódnak

A csapat saját beszámolója szerint mozgalmas napon vannak túl, hiszen az aerodinamikai konfigurációk próbálgatása mellett kötelezően tesztelniük kellett a Pirelli új konstrukciójú hátsó abroncsait is, amelyet majd a soron következő Brit Nagydíjon vetnek be.

A két edzésen elért eredményük egyébként nem igazán nézhetett volna ki eltérőbben, hiszen délelőtt még a legjobb háromban volt mindkét autójuk, délután azonban már a legjobb tízből is kiszorultak, ez pedig talán nem tekinthető jó előjelnek, de az olaszok még nem aggódnak.

Elmondásuk szerint a leggyorsabb köreiket pont akkor próbálták megfutni, amikor enyhe eső érkezett meg a pálya fölé, ezért maradtak el messze az élmezőnytől. Hogy milyen lesz most a gumikezelésük a lágyabb keverékekkel, az viszont még kérdéses.

Még több F1 hír:

Charles Leclerc is azt emelte ki, hogy még lesz munkájuk, de az idejük nem reprezentatív, hiszen ennél azért többet tudnak. „Kemény nap volt, mert szoros programot teljesítettünk. Még lesz min dolgozni ugyan, de a köridők nem tükrözik a teljesítményünket. Leginkább a hátsó tengelyen kell még ügyködnünk, és jobb beállításokra lesz szükség holnap.”

„Megnézve a versenytempót, szerintem nincs nagy gond. Az időmérős tempó tekintetében azonban még nem találtuk meg azt a kis lépést, amellyel előrébb lehetünk. Most mindent beleadunk, hogy holnap erős rajthelyezést szerezhessünk” – nyilatkozta a monacói.

Csapattársa, Carlos Sainz is kiemelte, hogy most náluk elsősorban nem a stopperóra volt a legfontosabb, mert sok dolgon kellett végigmenniük. „Érdekes napon vagyunk túl. Hasonló autóval hajtottunk pályára, mint múlt héten, de teljesen másnak érződött a szél és az eltérő körülmények miatt.”

„Főként a programunkra koncentráltunk, melynek nem volt része a legjobb körök hajszolása. Csak igyekeztünk megérteni a C5-ös lágy keveréket, valamint a Pirelli által Silverstone-ban bevetni kívánt új konstrukciót.”

Vettel az ötödik helyen, de tudja, hogy ez nem lesz tartható

megosztás
hozzászólás
Alonso: jó nap volt, de még dolgoznunk kell a beállításokon
Előző cikk

Alonso: jó nap volt, de még dolgoznunk kell a beállításokon

Következő cikk

Íme Vettel különleges sisakfestése – a német jó ügyért kampányol

Íme Vettel különleges sisakfestése – a német jó ügyért kampányol
Hozzászólások betöltése