A Ferrari nagyobb F1-es büdzsével vág neki a 2019-es szezonnak

A Ferrari idén büdzséemelésre készül, hogy végre világbajnokok lehessenek a királykategóriában - mindez csak azt bizonyítja, mennyire elkötelezettek a motorsport iránt.

Ferrari logo on pit equipment

Ferrari logo on pit equipment

XPB Images

Az olasz gyártó a 2008-as konstruktőri sikere óta nem tudott bajnoki címet nyerni a Forma-1-ben, míg a legutóbbi egyéni bajnoki trófeát Kimi Räikkönennel, 2007-ben zsebelték be. 

A 2019-es szezon kezdete előtt a Ferrari búcsút intett csapatfőnökének, Maurizio Arrivabenének, míg helyére a korábbi technikai igazgatójuk, Mattia Binotto érkezik, ugyanis nagyon szeretnék már legyőzni a Mercedest a V6-os turbó-hibrid érában. 

"Bár a tavalyi évben nyújtottuk a legjobb F1-es teljesítményt azóta, hogy 2008-ban megnyertük a konstruktőri bajnoki címet, nem sikerült megszereznünk a nyertesnek járó kupát." - ismerte be a Ferrari elnöke és ügyvezető igazgatója, Louis Camilleri a múlt heti befektetői konferenciahíváson.

"A célunk a jövőben is ugyanaz marad, mint ami mindig is volt: vagyis a győzelem."

"2019-ben többet is költünk majd, mely ezen célunkat részben tükrözi, de ugyanakkor magába foglalja a fejlesztési költségeinket is, melyeket az új taktikai szabályváltoztatásokra költünk - ezek részben a 2021-ben életbe lépő Concorde-megállapodást is érintik."

 Az egyelőre nem világos, Camilleri mit értett a "2021-es fejlesztési költségeken", hiszen egyelőre még nem született megállapodás a technikai előírások terén.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a motorszabályokat illetően nagy vonalakban már megegyeztek, hiszen a meglévő turbó-hibrid erőforrásokat módosítják. A Ferrarinak, a Red Bullnak és a Mercedesnek azonban a Liberty Media 2021-es forradalmát illetően vannak fenntartásai, hiszen olyan gyakorlati elemeket is tartalmaz majd, mint a költségvetési sapka, mely a csapatok kiadásait korlátozza.

Camilleri tehát már enyhített a Ferrari fenyegetésein is, miszerint kiszállnak a királykategóriából - sőt, 2019-re éppenhogy többet is költenének, miközben rajta tartják a szemüket a 2021-es változtatásokon - mindez szintén a maradásukat támasztja alá. 

 

Fotó készítője: Andrew Hone / LAT Images

A tavalyi vereség a Ferrarit pénzügyi változtatásokra kényszeríti  

A Ferrari pénzügyi igazgatója, Antonio Picca Piccon tavaly novemberben ismerte el, hogy egy 5 millió eurós költségcsökkentés az ipari kiadások és a K+F terén elsősorban "az F1-es kiadások visszaszorítása érdekében történt". 

A 2019-es pálfordulat mögött több ok is állhat, ami nem csak azt takarja, hogy az F1 változó perspektívái miatt nehéz következetes költési tervvel előállni. 

Ami a kézzelfogható pénzügyi változtatásokat illeti: a Ferrari 16 millió eurós növekedéssel számolhat a 2018-as szponzoráció, kereskedelmi és a márkabevételek terén, hiszen a 2017-es bajnokságban is konstruktőri másodikok lettek. Ezt tavaly is megismételték, mely több jogdíjat jelent, hiszen 2016-ban még csak harmadikok voltak. 

Bár nem tettek szert egy harmadik motorpartnerre, mikor a Toro Rosso 2017-ben az olaszok erőforrásáról a Renault-éra váltott, a Ferrari nyilvánvalóan többet számolt fel a Sauber 2018-as motorspecifikációjáért, miután egy évvel korábban az előző évi, olcsóbb erőforrásukat használták. 

Sőt, a Scuderia a versenyzők fizetésén is spórolhat Kimi Räikkönen távozásával, hiszen nyilvánvalóan a fiatal Charles Leclerc nem kap csillagászati összegeket. 

Bár mindennek alapján a Ferrari rugalmasabban kezelheti a meglévő forrásait, tavaly a Mercedes így is felülmúlta őket, hiszen amint szembesültek a lemaradásukkal, pénzt és energiát nem kímélve növelték a nyomást a maranellói alakulaton. 

Ha azt vesszük alapul, hogy Camilleri tavaly novemberben kijelentette, a Ferrari "mindent megtesz a győzelemért", csakhogy már tíz éve nem tudtak bajnoki címet szerezni, nem meglepő, hogy idén több pénzt ölnek a száguldó cirkuszba. 

Tényezők, melyek az F1-et életbevágóvá teszik

Van egy esettanulmány, mely bemutatja a Ferrari gyártóként hogyan élheti túl, ha nem szerez komolyabb sikereket a motorsportban. Bár több F1-es istálló is kiszállt már a sportból, a Ferrari is többször fenyegetőzött kiszállással, de egyelőre a pénzügyi kimutatásokból is kiderült, hogy a Forma-1 túl fontos az olaszoknak, hogy ezt valóban meglépjék. 

A Ferrari helyzetében az F1-es sikerük és a "jelentős kiadásaik" a két meghatározó tényező a vállalat összteljesítménye tekintetében. Ha ugyanis nem költenek eleget, akkor azzal a szegényesebb eredményeket kockáztatják meg, mely kevesebb jogdíjat és nehézkesebb szponzorszerzést jelent, vagyis összességében csökkenti a márka értékét.

Az F1-es program "a marketingtevékenységeik alapvető aktivitása", mely azt jelenti, a Ferrari eltekinthet a hagyományos, ultradrága marketingkampányoktól, hiszen az F1-es szereplésük "presztízst, identitást és a Ferrari márka vonzó fellépését" garantálja.

Míg a magas K+F költségek elsősorban az F1-es programnak tudhatóak be, a Ferrari ezeket a közúti autói szempontjából is alapvetőnek értékeli. Azonban egy sikertelen időszakkal, vagy ha egyáltalán nem szerepelnének a sportban, azzal közvetlen hatást gyakorolnának a vállalatra. 

2019-ben épp emiatt növelik az amúgy is évi több millió eurós F1-es befektetésüket, ahelyett, hogy komoly bajba kerülnének az elkövetkezendő években.

Ferrari logó

Ferrari logó

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az első hivatalos képek: Ricciardo a Renault szerelésében
Következő cikk Hivatalos: Hartley és Wehrlein csatlakozott a Ferrarihoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország