A Ferrari mindent megtesz Vettelért, ahogy anno Schumacherért és Alonsóért is

A Ferrari mindent megtesz Vettelért, ahogy anno Schumacherért és Alonsóért is

Mondja Felipe Massa, aki dolgozott a hétszeres és a kétszeres bajnok mellett is a Ferrarinál. Kimi Räikkönennel teljesen normálisan teltek az évek, árulta el Massa, de Fernando Alonso érkezésével megváltoztak a dolgok 2010-től.

Próbálják ráerőszakolni a párhuzamot Vettel és Schumacher karrierjére, vagy legalább a ferraris kezdésre, de Vettel tiltakozik, neki sokkal jobb autója van idén, mint honfitársának és egykori hősének volt 1996-ban. Massa, aki több csapattársat is kiszolgált Maranellóban, nem lát közös vonást bennük.

„Eltérő személyiségek”- mondta Massa a Sport Bildnek. „De egyvalami közös benne és a Michaelben: a Ferrari mindent megtesz érte és azért, hogy jól menjen neki. Ugyanezt tették Michaelért, ugyanezt tették Alonsóért. Ez benne van a Ferrari DNS-ében. Vettel szuper munkát végez jelenleg, a maximumot hozza ki belőle”- értékelte riválisát a brazil, aki 2013 végén hagyta el a csapatot.

&feature=youtu.be&t=38m10s

Ő alárendelt szerepbe került, miután megérkezett Alonso. Legjobb éveit 2007-ben és 2008-ban teljesítette Maranellóban, amikor nem volt egyértelműen másodszámú. Alonso mellett gyorsan le lettek osztva a lapok.

„Inkább arról volt szó, ahogy elérte azt, hogy a csapat mindent megtegyen, amit csak ő akart”- fejtette ki Massa. „Én sosem kértem arra a csapatot, hogy előnyben részesítsen. Egyszerűen csak azt akartam, hogy egyformán kezeljenek. Mint most a Williamsnél. Itt érzem, hogy tényleg szüksége van rám a csapatnak.”

2006 volt az utolsó év, amit Schumacher mellett töltött, akkor a német vívott Alonsóval a címért. „Michael gyakorlatilag birtokolta a Ferrarit. Ennek ellenére más volt a helyzet. Még tanultam akkor, Michael pedig nagyon támogatott. És még így is, hogy kisebb volt a hatalmam a csapatban, nagyon is segítettek”- idézte fel. „Azért, mert Michael segített nekem. Három év telt el jó formában, melyekben teljesen normálisan dolgoztunk együtt Kimivel, de utána megváltoztak a dolgok”- utalt Alonso érkezésére.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Fernando Alonso , Kimi Raikkonen , Michael Schumacher , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING