Különleges esemény

A Ferrari minden idők egyik legérzelmesebb videójával állt elő: 90 év történelem

A legendás márka egy nagyon érzelmes videót osztott meg a rajongóival, amiben gyakorlatilag minden benne van, amit képvisel a versenyzésben.

Atmosphere

Fotót készítette: Ferrari

A Ferrarit egy olyan kultusz veszi körbe, melyre nagyon nehéz szavakat találni, vagy azt megmagyarázni. Enzo Ferrarinak volt egy álma, amiből valóság és legenda lett. Az „ágaskodó paripa” rövid időn belül a legnagyobbak közé emelkedett és a Földünkön kevés olyan embert találni, akik ne ismernék a Ferrarit.

A múlt részben az örökségekről is szól, ami természetesen erősen kötődik a sikerekhez, a bukásukhoz, az örömhöz, a bánathoz, valamint az olyan érzésekhez, melyek megmagyarázhatatlanok. A Ferrarit illetően nagyon sok ilyen furcsa érzésről beszélhetünk, melyek hol megbaboznának bennünket, hol pedig csak egyszerűen kivívja bennünk a tiszteletet.

 

A Ferrarinak nemcsak Olaszországban van kultusza, hanem gyakorlatilag mindenhol, ahol a legendás név megjelent valamilyen formában. Ha kimondjuk a nevet, akkor egyértelműen érezzük annak súlyát. És érezzük ezt anélkül, hogy a történelem részesei lettünk volna, vagy bármilyen kapcsolódási pontunk lenne a maranellóiakhoz.

És vannak azok az emberek, akik meghatározó szerepet töltöttek be a Ferrari életében, legyen szó az autógyártásról, vagy a motorsportról. Nem véletlen az, hogy a márkának dolgozók mérhetetlen nagy tiszteletet éreznek a Ferrari felé, ahol egykor az alapító is dolgozott, és tett sokat azért, hogy a név legendává váljon, melyre mindenki emlékezni fog.

Az SF90 F1-es versenygép bemutatójára a Ferrari egy több mint különleges videós anyaggal is készült, mely a fentebb említett sorokat próbálta prezentálni a versenypályákon, felvonultatván azon fontos pillanatokat, amik a legenda 90 éves történelme során kivívták maguknak a tiszteletet, az elismerést és a megbecsülést.

Nehéz szavakat találni a művészien megkomponált videóra, amin érezni, hogy a Ferrari minden egyes pályára gurulásával úgy indult csatába, hogy azt meg kell nyernie. Az alkotásban hallható zene: Two Steps From Hell - Submariner

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képgaléria: a Toro Rosso-Honda első tesztje a 2019-es autóval
Következő cikk Új képeken a Red Bull-Honda nagy napja: pályán az RB15

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország