A Ferrari miért fizetne hatalmas összeget Vettelnek, ha egyértelműen másodszámú lehet?

A korábbi forma-1-es versenyző a Ferrari kapcsán is elmondta a véleményét, és úgy látja, hogy Sebastian Vettel karrierje rövidebb lehet a királykategóriában, mint azt előtte gondolhattuk.

Front row starters Charles Leclerc, Ferrari, and pole man Sebastian Vettel, Ferrari, after Qualifying

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrarinál már nagyon más szelek fújnak. Nagyon rég volt példa arra, hogy két ilyen versenyképes pilóta versenyezzen egymás mellett. Noha Charles Leclerc már az első ferraris évében legyőzte a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, aki még mindig sok kritikát kap a hibái és a tempója miatt, továbbra is azt mondhatjuk, hogy valószínűleg övék a legerősebb páros.

Még több F1 hír:

Leclerc nagyon fiatal, és egyre erősebbé válik, míg Vettel egy teljesen más fázisában tart a karrierjének, és az ő esetében már egy komplett versenyzőről beszélünk. Ez jelentős különbséget eredményezhet, így sok függ az idei évtől.

A Ferrari több évre hosszabbított a monacóival, jelezvén, hogy ő jelenti a jövőt, míg Vettelnek egyelőre semmilyen kontraktusa nincs 2021-re. A pletykák szerint, ha nem maradhat a Ferrarinál, vagy úgy dönt, hogy elhagyja Maranellót, akkor valószínűleg visszavonul.

Sok függ attól, hogy mi lesz a Lewis Hamilton-üggyel, hiszen a brit és az olaszok szinte biztosan tárgyalnak egymással a háttérben, valamint Daniel Ricciardo ugyancsak elérhető. Az opciók adottak, míg Vettel minden bizonnyal csak egy top-csapathoz lenne hajlandó szerződni. Ez esetben a Mercedes és a Red Bull maradna számára.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Jerry Andre / Motorsport Images

David Coulthard a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában azt mondta, nem biztos abban, hogy Vettel karrierje olyan hosszú lesz, mint azt korábban várhattuk volna. Leclerc megérkezésével valódi nyomás alá került, és lehetséges, hogy a második ilyen éve az ifjú titán mellett még nehezebb lesz.

„Azt hiszem, Seb karrierje rövidebb időtartamú, mint korábban az volt. Nagyon sok múlik az idei éven. Ha Charles továbbra is ott lesz az élen, akkor nem igazán van financiális értelme annak, hogy a Ferrari megossza ezt a pénzösszeget olyasvalakivel, aki a végén egyértelműen másodszámú lehet.” - mondta DC.

Leclerc az új szerződésével még az évi 10 millió eurót sem éri el a Ferrarinál, addig Vettel, aki legutóbb 2013-ban volt bajnok a Red Bullal, körülbelül 3-4x ennyi pénzt tesz zsebre, ami hatalmas differencia.

A skót úgy látja, hogy a Ferrarinál még mindig Vettel az első számú, de Leclerc érkezésével ez a pozíció már korántsem olyan, mint amikor Kimi Räikkönen volt a német bajnok csapattársa, aki nemigazán helyezte nyomás alá a rekordert.

DC azon sem lepődne meg, ha a háttérben már Ricciardo is nagyban tárgyalna a Ferrarival.„Ismét csak azt mondom, sok függ ettől az évtől, de nem lennék meglepve, ha már tárgyalna a Ferrarival és a Mercedesszel, valamint az összes olyan csapattal, akik legutóbb nem akarták őt.”


A 2020-as Dakar Rali ötödik szakasza sem volt egyszerű a mezőny számára, és sok versenyző igencsak küszködött. Carlos Sainz azonban továbbra is remek tempót diktál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamiltonnak talán nincs is szüksége a Ferrarira
Következő cikk Hamilton és a Hilfiger egy környezetbarát kollekciót mutat be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország