A Ferrari megerősítette, hogy melyik két tartalékpilótával vágnak neki 2023-nak

Nem sokkal azt követően, hogy a Ferrari bejelentette, visszatérnek a sportautózás csúcskategóriájába, arra is fény derült, hogy milyen tartlékversenyzőket kívánnak alkalmazni 2023-ban. Ennek értelmében az F1-es tapasztalattal rendelkező Antonio Giovinazzi, valamint az orosz tehetség, Robert Svarcman áll majd készenlétben.

Antonio Giovinazzi, Reserve Driver, Ferrari

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Miután hivatalossá vált, hogy Antonio Giovinazzi a Ferrari színeiben a sportautózás csúcskategóriájában folytatja, most az is megerősítést nyert, hogy továbbra is ellátja a maranellói alakulat tartalékversenyzői szerepkörét.

A Motorsport.com olasz kiadása számolt be róla, hogy habár Giovinazzi elsősorban a WEC-re koncentrál idén, szeretné hasznosítani az F1-ben szerzett tapasztalatait, és nem akar kikerülni az F1 körforgásából sem. Erre kínált megoldást a Ferrari, így az olasznak két fronton is helyt kell állnia.

Giovinazzi tehát a tavalyi év után idén is a Ferrari harmadik számú versenyzője marad, azonban akad némi változás a Ferrari háza táján, hiszen Mick Schumacher szakított az olaszokkal, ő idén már a Mercedes alakulatánál folytatja a pályafutását. Habár arról is szó volt, hogy a nélkülözött olasz is felveheti a versenyt a Haas üléséért, végül Nico Hülkenbergnek szavazott bizalmat az amerikai istálló.

Még több F1 hír:

A Ferrarinak azonban figyelembe kell vennie azt is, hogy a WEC és a Forma-1 versenynaptára öt alkalommal is keresztezi egymás útját, ennek értelmében Giovinazzi nem lesz ott a Ferrarinál öt alkalommal, ha esetleg be kellene ugrania valamelyik állandó pilóta helyett.

Erre megoldásként érkezett Robert Svarcman neve, aki továbbra is a Ferrari támogatását élvezi, ám arra nem sok esély mutatkozik a jövőben, hogy az F1-ben is bemutatkozhat teljes jogú versenyzőként. Öt alkalommal tehát, mikor Giovinazzi a WEC-ben szerepel, az orosz pilóta áll majd készenlétben.

Hamilton ismét az angol futball felé kacsingat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto szerint Vettel minden Ferrari-rajongó kedvence marad
Következő cikk Az eddigi legkorábbi 2023-as bemutató dátumát tűzte ki a Williams

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország