A Ferrari megerősítette: ezért esett ki Leclerc váratlanul az időmérőről

Azt követően, hogy a csalódott Charles Leclerc nem értette, miért esett ki a 2021-es Katari Nagydíj időmérőjének Q2-es szakaszában, a Ferrari gyors nyomozásba kezdett, és meg is találta a rossz eredményének okait.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Mark Sutton / Motorsport Images

A katari pálya rázókövei eddig több versenyzőnek is megkeserítették az életét a hétvége folyamán, leglátványosabban eddig Nyikita Mazepinét, akinek a teljes utasfülkéjét ki kellett cserélnie a Haasnak a második szabadedzés alatt, de Pierre Gasly időmérőjének is a leszakadó első szárny vetett véget.

Charles Leclerc szokatlanul rossz időmérőt teljesített, és nem is tudta megmagyarázni, miért érezte úgy, hogy a határon autózik, miközben a lágyakkal is még több, mint 2 tizedre volt a Q3-hoz szükséges időtől.

A monacói pilóta gyanúját, miszerint valami szokatlan módon elromlott az autójában, hamar igazolta a Ferrari is: a maranellói alakulat szerelői az időmérő után kiderítették, hogy Leclerc túlélőcellája is megrepedt, amit ki is fognak cserélni az éjszaka folyamán.

Még több F1 hír:

„Miután leellenőriztük Leclerc autóját, egy repedést találtunk az utascelláján, amit minden bizonnyal a rázókövek okoztak a Q1-ben” – áll a Ferrari közleményében. A Ferrari azt is hozzátette, hogy reményeik szerint Leclerc megtarthatja a 13. helyét:

„Amennyiben a sportszabályzatban megengedett időkereten belül végzünk a munkálatokkal, Charles az időmérőn elért helyéről fog rajtolni holnap.”

Leclerc tehát holnap újabb esélyt kap a pontszerzésre: a 13. helyről rajtolva szabadon választhatja meg a keverékét az első etapra – az szinte biztos, hogy nem fogja a lágyakat választani, miután csapattársa, Carlos Sainz elmondása szerint az egész hétvégén szenvedtek a piros Pirelliken.

Az FIA megerősítette, hogy újabb ellenőrzéseket végeznek el a hétvégén a hátsó szárnyakkal kapcsolatban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: beidézték Max Verstappent a katari időmérő után!
Következő cikk Alonso szerint rá kell jönnie az Alpine-nak, mitől volt ennyire jó alatta az autó a katari időmérőn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország