A Ferrari leült Vettellel beszélgetni a hibák után: töretlen a bizalom?

Mattio Binotto, a Ferrari csapatfőnöke továbbra is kitart a világbajnok versenyzője mellett, akinek a hibái mögött az autója teljesítménye állhat. Legalábbis ezt sejti a svájci-olasz szakember.

Charles Leclerc, Ferrari, Sebastian Vettel, Ferrari and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari, Sebastian Vettel, Ferrari and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Jerry Andre / Motorsport Images

Sebastian Vettel hátránya már 100 pont, és időközben Charles Leclerc, az újon csapattársa is ráesett, kihasználván a német hibáját Silverstone-ban, ahol hátulról beleszállt a teljesen vétlen Max Verstappenbe. A monacói időközben már az időmérő edzéseken is elkezdte verni a világbajnokot, aki Németországban is tagadta a távozásáról, vagy a visszavonulásáról szóló híreket.

Még több F1 hír:

A Ferrari csapatfőnöke szerint javarészt a hibák annak tudhatóak be Vettel részéről, hogy egyszerűen csak az autója teljesítményét próbálja kompenzálni, ami nyilvánvalóan gyengébb, mint a Mercedes esetében. Sőt, már a Red Bull-Honda is nyomást jelenthet az olaszokra, akik hétvégéről hétvégére egyre távolabb kerülnek a bajnoki címtől.

„Sebastian talán egyszerűen csak túlhajszolt, mert kompenzálnia kell az autó teljesítményét. Általában semmi baj nincs azzal, amit csinál, miközben nyilvánvalóan megpróbálja elkerülni a hibákat, mert a lehető leggyorsabb próbál lenni, megvédeni a pozícióját, vagy épp támadni. Ez pedig a versenyzés része.” - mondta Binotto, aki a német RTL-nek adott interjújában azt is elismerte, hogy leültek beszélgetni a bajnokkal, de nincs szó arról, hogy kevésbé bíznának benne, vagy bármi hasonló, ami a távozásához vezethet, vagy azt vetítheti előre.

„Igaz, hogy Sebastian hibázott a legutóbbi versenyeken, mint láthattuk azt Silverstone-ban, de úgy gondolom, hogy Angliában és Ausztriában is jól vezetett. A versenytempója jó volt. Ő egy nagyon közvetlen, világos és átlátható ember. Pontosan elmondtam neki, hogy többet várunk tőle, valamint azt is, hogy valószínűleg nem volt olyan jó az időmérő edzéseken, bár a futamon a tempója elég jó volt.”

„A versenytempója tényleg rendben van, és azt hiszem, tudatában is van a dolgoknak. Nagyon koncentrált, és nyugodt. Az összes részletet a helyére akarja rakni, hogy tudja, hogyan lehetne még javítani, és megtalálja a módját annak, hogy a dolgok jobbá váljanak.”


Lewis Hamilton igen jó esélyekkel pályázik arra, hogy 7 olyan rekordot is megdöntsön, ami jelenleg Michael Schumacher neve mellett szerepel a Forma-1-ben. Egyre közelebb és közelebb kerül ahhoz, hogy minden idők legeredményesebb pilótája legyen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly méregdrága töréstesztje, élen a Ferrari, de meddig?
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: harmadik szabadedzés - Német Nagydíj (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország