„A Ferrari lehetne a mai Mercedes”

A véleményét gyakran megosztó 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve úgy véli, a Ferrari mai eredményeihez rossz döntések sorozata vezetett. A kanadai arra számít, hogy a Mattia Binotto által irányított Scuderia nehéz évek elé néz a sportban.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Mark Sutton / Motorsport Images

A legtöbben, nyilatkozataikból ítélve még maga a Ferrari is arra számít, hogy 2022 fordulópont lesz az olasz alakulat számára. Az új szabályokkal elvileg mindenki tiszta lappal kezdheti újra az erőviszonyok átrajzolását, Villeneuve azonban nem ilyen bizakodó.

„A változások a karosszériára és az aerodinamikára vonatkoznak majd, nem pedig a motorra. A Mercedes ezen a téren olyan előnnyel rendelkezik, amit át tudnak majd menteni az új érára is” – mondta az ex-versenyző.

Még több F1 hír:

1997 világbajnoka szerint a Ferrari néhány évvel ezelőtt jó úton járt. „A Ferrari lehetett volna az, ami ma a Mercedes. Ehelyett azonban elengedtek egy csomó tehetséges mérnököt, mindezt azért, mert nem voltak olaszok. Láthatjuk, mi lett ennek a vége, hova jutottak mára.”

Villeneuve olyan szakemberekre gondol, mint James Allison, aki technikai igazgatóként jelenleg a Mercedesnél végez nagyszerű munkát.

Korábbi interjúiban a kanadai többször is hangoztatta, hogy a Ferrari rossz úton jár azzal, hogy mindenáron olaszokat szeretne alkalmazni. Az ’Olaszországban, olaszok által készítve’ elv eddig nem hozott sikert Maranellóban.

Ferrari 1000th GP celebration atmosphere

Ferrari 1000th GP celebration atmosphere

Fotó készítője: Franco Nugnes

„Az a céljuk, hogy a Ferrariból egy ízig-vérig olasz csapatot csináljanak, de nem hiszem, hogy a mai Forma-1-ben ez jó alapot szolgáltatna a sikerekhez. A csapat ritkán látott nehéz időket él meg, és eltart majd egy ideig, mire ismét sikeresek lesznek.”

„Lehet, hogy minimum két évre lesz majd szükségük. A legfontosabb, hogy pénzt nem sajnálva a legjobb szakembereket hozzák a csapathoz” – tanácsolja Villeneuve.

A 49 éves versenyző egyetért azzal az állítással, hogy a Ferrari jelenlegi teljesítménye az egész F1-nek árt.

„Igen, ez mindenképpen így van. Nem is az a gond, hogy nem ők nyernek, hanem hogy ennyire le vannak maradva” – fogalmazott a Sky Italia kérdésére válaszolva.

Hamiltonnak még idén döntenie kell

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Stroll: Sokan ki akarnak majd csinálni
Következő cikk Vettel megnevezte legkeményebb csapattársát - válasza talán meglepő lehet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország