A Ferrari legrosszabb évei az F1-ben

megosztás
hozzászólás
A Ferrari legrosszabb évei az F1-ben
Szerző:
2020. júl. 14. 15:00

A Ferrari 2020-as éve sem alakul eddig a tervek szerint, hiszen ahelyett, hogy a Mercedesszel és a Red Bullal csatázna a maranellói istálló, a hátrébb lévő traktusban vívják meg a harcaikat. A német AutoBild összegyűjtötte a Ferrari legrosszabb F1-es éveit.

A Ferrari a Forma-1 történelmének leghosszabb ideje a sportban szereplő csapata, és ők a legsikeresebbek és vélhetően a legnépszerűbbek is az F1-ben. Viszont az utóbbi években nem ők voltak a legjobbak – a Mercedes a hibrid-éra beköszönte óta felülmúlja a vörös istállót, korábban pedig a Red Bull tudott dominálni.

2020-ban pedig egyelőre úgy tűnik, hogy nemhogy a világbajnoki címre, de még a csapatbajnokság második helyére sincs sok esélyük, hiszen nem a Mercedesszel és a Red Bullal csatáznak a pályán, hanem sokkal inkább a Racing Ponttal és a McLarennel.

További híreink:

Viszont a Ferrari még a rosszabb éveiben sem végzett túl hátul. 1982 óta minden szezonban legalább a konstruktőri negyedik helyet tudták megszerezni, és hat kivételtől eltekintve mindig ott voltak a legjobb 3-ban.

 

A legutóbbi kivétel a 2014-es szezon volt, a hibrid-éra első éve. Akkor váltották a V8-as, 2,4 literes motorokat a V6-os, 1,6 literes turbók, ekkor pedig a Ferrari-motor sokkal gyengébbre sikeredett, mint a Mercedes erőforrása. Így a szezont a Mercedes tudta dominálni, és a Ferrari előtt tudott végezni a Williams és a Red Bull is.

2009-ben szintén a szabályváltoztatásokkal egyidőben csúszott vissza a Ferrari: ekkor a szabálymódosítások miatt teljesen átalakult a mezőny. A Brawn lett a bajnok, és a Ferrari előtt tudott végezni a Red Bull és a McLaren is.

Azonban ha a távoli múltba tekintetünk vissza, kiderül, hogy volt ennél rosszabb ferraris szereplés is: 1967-ben és 1981-ben a Ferrari csak a konstruktőri ötödik pozícióban végzett, míg 1973-ban a csapatbajnoki hatodik hellyel kellett beérniük. Ezután a szezon után érkezett Niki Lauda, és kezdett el meredeken felfelé haladni a Ferrari. Korábban 1962-ben és 1969-ben is hatodikak lettek.

Az eddigi legrosszabb idényükre pedig 1980-ban került sor, hiába nyerte meg az olasz alakulat a világbajnoki címet egy évvel korábban Jody Scheckter vezetésével. Akkor totális összeomlás volt megfigyelhető: a tizedik helyen végeztek, tehát a Williams, a Ligier, a Brabham, a Renault, a Lotus, a Tyrrell, az Arrows, a Fittipaldi és a McLaren is meg tudta verni őket. A legmegalázóbb pillanat pedig az lehetett a maranellóiak számára, amikor a regnáló világbajnok Scheckter a Kanadai Nagydíjon nem tudta kvalifikálni magát a versenyre.

És hogy mi történt? A Ferrari nem reagált elég gyorsan egy technikai változtatásra: a Renault egy jól működő, erős turbómotort tudott bevetni, míg a Ferrari a V12-es motorra „esküdött”. A motort nehezen lehetett a kocsiba integrálni, és az aerodinamika sem sikerült túl jól. Egyre több innováció jött, többek között a „ground-effecttel” és a szárnyas autókkal, viszont a Ferrari nem reagált időben.

Megvan Hamilton utódja?

A Honda újítása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Red Bull elvesztette az egyik fölényét a Mercedesszel szemben

Előző cikk

A Honda újítása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Red Bull elvesztette az egyik fölényét a Mercedesszel szemben

Következő cikk

Binottonak csodát kellene tennie, de már lehet kiszemelt az ő helyére is

Binottonak csodát kellene tennie, de már lehet kiszemelt az ő helyére is
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Ferrari Vásárlás
Szerző Gyémánt Péter