Statisztikák

A Ferrari lassult a legkevesebbet 2020-hoz képest, hátul a Mercedes

Jelenleg úgy tűnik, sikeres volt a 2021-re bevezetett szabályváltoztatás, hiszen minden csapat lassabb volt az idei második szabadedzésen a tavalyi bahreini FP2-vel összehasonlítva, a legkevesebbet pedig a Ferrari lassult.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Bár csak kisebb szabályváltoztatásokat eszközöltek a Forma-1 2021-es szezonjára, ennek is hatása lehet az idei erősorrendre. A szabályváltoztatások célja a leszorítóerő csökkentése volt, amely a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, bizonyos mértékig működött, legalábbis egyelőre lassabbak az autók, mint tavaly ilyenkor voltak.

A Motorsport Network kötelékébe tartozó Motorsport-Total.com összegyűjtötte, hogy melyik csapatnál mekkora a különbség a 2020-as és a 2021-es Bahreini Nagydíj második szabadedzésén futott köridők között, és bár azt nem tudjuk, hogy milyen motormódokkal és mennyi üzemanyaggal futották a leggyorsabb körüket az istállók, így is észrevehető a lassulás.

Még több F1 hír:

A legkevesebbet a Ferrari lassult, a maranellói istálló épphogy 1 másodpercen kívül van a tavalyi FP2-es köréhez képest, míg a McLaren és az Alfa Romeo 1,1 másodperccel maradt el a novemberi pénteki teljesítményüktől.

A sor végén három csapat maradt el több mint 2 másodperccel korábbi önmagától: a Mercedes, az Alpine és a Haas – utóbbi kicsit sem meglepő, hiszen csak a szükséges mértékben változtattak a kocsijukon, míg a Mercedes egyelőre nem elégedett a W12 vezethetőségével.

Videón, ahogy Räikkönen megtöri az Alfa Romeót Bahreinben…

Ferrari +1,017 mp
McLaren +1,101 mp
Alfa Romeo +1,113 mp
Williams +1,358 mp
Red Bull +1,529 mp
AlphaTauri +1,743 mp
Aston Martin +1,990 mp
Mercedes +2,111 mp
Alpine +2,139 mp
Haas +2,448 mp

Idén már Aston Martin néven indul a korábban még Racing Pointként futó istálló, amely szerdán leplezte le a 2021-es kocsiját, az AMR21-et.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: „Messze vagyok az autó határaitól”
Következő cikk Räikkönen: "Rendben leszünk szombaton”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország