A Ferrari különleges programja a koronavírus ellen: mindent az alkalmazottakért!

A Scuderia Ferrari egy igen egyedi programmal kísérli meg segíteni az alkalmazottak visszatérését a munkába. Ennek jelenti az alapját az a különleges applikáció, ami még sokat segíthet a későbbiekben.

Sebastian Vettel, Ferrari walks the track with members of his team

Sebastian Vettel, Ferrari walks the track with members of his team

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Ferrari bemutatja a „Vissza a pályára” névre keresztelt projektjét, mely többek között virológusok és szakértők bevonásával valósulhatott meg, aminek a célja,hogy biztonságos munkakörnyezetet biztosítsanak az alkalmazottaknak az újraindítás pillanatától.

Még több F1 hír:

Ahogyan a Ferrari is fogalmazott, a különböző intézkedésekkel gondoskodnak a legértékesebb erőforrásaikról, vagyis az embereikről, megkönnyítve ezzel a lehető legbiztonságosabb és leginkább gondatlan visszatérést a munkához.

A Ferrari a kapott eredményeket megosztja az Emilia Romagna régióval, lehetővé téve ezzel a munkavállalók egészségének védelmére szolgáló legfejlettebb gyakorlatok rendelkezésére bocsátását a közösségen belül.

A tudományos kérdésekben a társaság közvetlen kapcsolatot tart fent és együttműködik az A.USL Modenával, és még számos más tapasztalt szakértővel. Maga a projekt több különféle lépésből áll, egészen az egyszerű folyamattól a bonyolultabbig.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Ferrarinál az olaszországi vírushelyzet miatt már egy ideje nem dolgoznak a gyárakban. Később azonban Maranello és Modena is újra meg fogja nyitni a kapuit, beleértve az irodákat. Ekkor azonban már mindennek a helyén kell lennie, hogy az alkalmazottak a lehető legnagyobb biztonságban legyenek.

Ehhez nyújt segítséget a fentebb említett projekt. Az első lépéseként a Ferrarinál alkalmazzák az olasz hatóságok által meghatározott eljárásokat, követvén és betartván azokat. Ezt még március közepén írták alá.

A második lépés a Ferrari alkalmazottainak önkéntes szűrése vérvizsgálattal. Erre amiatt van szükség, hogy ellenőrizhessék az emberek egészségügyi állapotát a koronavírussal kapcsolatban. Az átvilágítás kezdeti képet ad a vizsgált alkalmazottak egészségügyi állapotáról.

 

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Mindez kiterjedhet a Ferrari széles közösségéére is, azaz a munkavállalókkal élő rokonokra, valamint a társaságban lévő beszállítók személyzetére. Az utolsó lépés minden munkavállaló számára lehetőséget kínál egy olyan applikáció használatára, amin keresztül orvosi támogatást kaphat a vírus tüneteinek monitorozásához.

Természetesen közben tiszteletben tartják az egyén magánéletét, tehát ez a fajta nyomon követés az egészségügyi állapotra, annak monitorozására szolgál. Magát a projektet pedig úgy adoptálhatják, hogy az megfeleljen az illetékes hatóságok által kiadott standardoknak.

A társaság egészségügyi és pszichológiai segítséget is nyújt a személyzetének, telefonon, vagy akár közvetlenül otthon is. Azok a munkavállalók, akiknek a koronavírus-tesztje pozitív, speciális ingyenes biztosítási fedezetet kapnak, valamint az önszigeteléshez megfelelő szállást, otthoni orvosi és ápolói támogatással, kiegészülve az orvosi kiegészítőkkel (gyógyszerek, oximéter...).

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel egy drámai nagydíjat nyert meg Bahreinben a Ferrarival, és magabiztosan vezette a bajnokságot
Következő cikk A Red Bull tehetsége nem pénzért akar magának ülést a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország